A japán csapat van jobb helyzetben, hiszen az Európa Nagydíjon mindkét versenyzőjük pontot szerzett, míg a francia alakulat üres kézzel távozott Valenciából. A Renault-nál azonban a tízpontos hátrány ellenére is bíznak a felzárkózásban, a technikai főnök, Pat Symonds szerint a most következő két helyszín, Belgium és Olaszország, nem fekszik majd a toyotásoknak.
“A Toyota teljesítménye eddigi pályafutása során egyfolytában ingadozott, talán idén kevésbé. Tudjuk, hogy a nagy leszorítóerőt kívánó pályákon jól mennek, ez Magyarországon is jól látszott. Valenciában viszont péntektől kezdve egyik versenyzőjük sem volt elégedett, csak a futamon jött össze az eredmény.”
Symonds persze tudja, hogy nem lehet elkiabálni semmit.
“Sosem becsülünk alá senkit, tudjuk, hogy az összes riválisunkat tisztelettel kell kezelni, és hogy kemény a küzdelem. De hiszem, hogy legyőzhetjük a Toyotát, hiszem, hogy alapvetően jobb a mi autónk, jobb csapat vagyunk – persze nem lesz könnyű.”




