15 ezer néző hiányzott, több százan pedig nem láttak
Unalmas pálya
41 fotó

15 ezer néző hiányzott, több százan pedig nem láttak

15 ezer néző hiányzott, több százan pedig nem láttak

Úgy tűnik, az új pályák gyermekbetegségeit Valencia sem kerülheti el, a hétvégi Európa Nagydíj után több száz csalódott néző tett panaszt, amiért drágán megváltott ülőhelyeikről szinte egyáltalán nem lehetett rálátni a pályára. Tavaly ugyanez történt az új helyszínen, Fujiban rendezett Japán Nagydíjon is, és ahogy akkor, a verseny szervezői most is igyekeznek kárpótolni a pórul járt látogatókat.

A futamot szervező Valmor Sport főnöke, a motoroslegenda Jorge Martínez Aspar a panaszosoktól bocsánatot kért, és kilátásba helyezte a jegyek árának visszatérítését is. Aspar azt a hírt is megerősítette, hogy a 112 ezer férőhelyet biztosító lelátók messze nem teltek meg vasárnap, a jegyek nagyjából 10 százaléka a pénztárakban maradt.

2009-re a szervezők itt-ott javítanak majd a pályán, a lelátók jobb helyre költöztetése mellett például a kerékvetőket is kicserélik, de a problémák ellenére a mostani versenyt is sikerként értékelték, elégedettek.