Jenson Buttonnak és Rubens Barrichellónak így várnia kell, egyikük sem érezheti magát biztonságban, hiszen mindkettőjük szerződése lejár idén, ha pedig jön Alonso, valamelyiküknek mindenképpen mennie kell.
“Úgy gondolom, hogy a McLaren kivételével minden csapat szeretné Alonsót. Mi is így vagyunk ezzel. De hogy mi lesz végül, ki tudja? A döntés nem lesz gyors. De amikor Fernando dönt, akkor sok minden a helyére kerül majd” – mondta a hétvégén Ross Brawn, a Honda csapatfőnöke.
Bár korábban cáfolták, Nick Heidfeld továbbra sem elég meggyőző teljesítménye miatt a BMW Saubernél is szemet vethettek a kétszeres világbajnokra. Lehet,ők viszik a spanyolt 2009-ben, akár rövid távra is?
“A konkrét körülményeken múlik, de lehetséges. Én azonban a hosszú távú megoldásokat részesítem előnyben” – nyilatkozta a BMW-főnök, Mario Theissen, aki a korábbi, nyár végére ígért döntés helyett már azt mondja, hogy a 2009-es felállást “valamikor most és az idény vége között” jelenti majd be a csapat.




