A Force India, azaz tavalyi nevén Spyker volt tesztpilótája, a holland Giedo van der Garde kétmillió dollárra perli a csapatot, amiért nem tesztelhetett eleget.
Van der Garde, aki a Spyker kismillió tesztpilótáinak egyike volt, már tavaly is kisebb botrányt okozott, ugyanis a Super Agurival és a holland tulajdonú csapattal is szerződésben állt. A most a World Series by Renault-ban versenyző pilóta a héten eljárást indított volt csapata ellen.
A versenyző állítása szerint tavaly 3 millió dolláros szponzori pénzért cserébe a Spyker 6000 km tesztelést ígért neki, de végül csak 2000 kilométert vezethetett. Az arányoknak megfelelően így a pénz kétharmadát, azaz kétmillió dollárt követel vissza.
A Force India eddig nem reagált a hírre, a bírósági tárgyalás június 20-án kezdődik a hollandiai Bredában.




