“A McLaren egyszerűen sokkal gyorsabb volt, mint az én autóm, és belémszaladt” – mondta Alonso.
Alonso szavainak alátámasztására a csapat technikai igazgatója, Pat Symonds a futam után a spanyol telemetriai adatait is megmutatta az újságíróknak, amelyek valóban nem tartalmaztak semmi szokatlant.
A McLaren főnöke, Ron Dennis sem hibáztatta Alonsót, és Lewis Hamilton is csak egyszerű versenybalesetről beszélt:
“Fogalmam sincs, mi történt. Jobbra húzódtam, ő [Alonso] is jobbra húzódott, és valahogy az autó hátuljában kötöttem ki. Ilyen a versenyzés” – mondta a brit pilóta, aki az eset után már nem is tudott visszakapaszkodni a mezőny elejébe, így a versenyt végül a 13. helyen fejezte be.
Az eset:





