Jó néhány tapasztalt pilóta szerint a versenyigazgató, Charlie Whiting rosszul döntött, amikor a biztonsági autó mögött útjára engedte mezőnyt az esőben.
Az 1993 óta versenyző, azaz a legtapasztaltabb pilóta, Rubens Barrichello szerint a köd és az eső karrierje egyik legveszélyesebb futamává tette a Japán Nagydíjat:
“Szerintem mindenképp minél előbb le kellett volna állítani a versenyt. Semmit sem lehetett látni a futam alatt!”
A BMW-s Robert Kubica a rajtot korainak, a futam elejét pedig nagyon kockázatosnak minősítette, Nick Heidfeld szerint már elkezdeni sem lett volna szabad az egészet, de a hondás “esőmenő”, Jenson Button is veszélyesnek érezte a vezetést:
“A körülmények, a látási viszonyok olyan rosszak voltak, hogy igazán veszélyben éreztem magam a pályán. A gumikat nem lehetett eléggé felmelegíteni.”
A williamses Nico Rosberg élete legrosszabb körülmények között teljesített versenyének nevezte a Japán Nagydíjat, míg veterán csapattársa szerint olyan volt az egész, mint “csukott szemmel rohangálni a lakásban.”





