Úgy tűnik, a húsvéti locsolkodás is eljutott a 21. századba: a Telekom a digitalizáció segítségével igyekszik a lányokat-hölgyeket és a locsolkodó fiúkat-férfiakat is megmenteni a már-már hagyományosan „büdös” kölnivizektől.
Az idei húsvét előtt a Telekom a mesterséges intelligenciát kérdezte meg, hogyan hozható létre olyan locsolókölni, melynek illatát mindenki kellemesnek érzi. A ChatGPT által ajánlott receptúrát Kiss Virág parfümőr finomhangolta, majd limitált mennyiségben el is készítette az illatot – ezzel jó példát mutatva arra, hogyan dolgozik össze ember és a mesterséges intelligencia.
„Gyerekkorom óta vonzanak az illatok, hat éve tanulom a parfümkészítést, egy éve már hivatásszerűen is foglalkozom vele, így szívesen vettem részt ebben a kísérletben. Egyáltalán nem idegenkedtem a mesterséges intelligenciától, érdekesnek találtam a közös munkát. Úgy fogtam fel, mint egy ajánlást, egy általános vélekedést arról, milyen a jó illat egy kölni esetében. Én kiegészítettem a receptúrát, mielőtt használtam az AI által javasolt formulát, kigondoltam a megfelelő arányokat és el is készültünk”– avatott be Kiss Virág a munkafolyamatokba.
A mesterséges intelligenciától többek között azt kérdezték, „milyen a jó illatú kölni, amivel húsvétkor locsolnak a fiúk?”, amire a válasz az volt, hogy friss, virágos, könnyed, lágy, illetve tartós és természetes összetevőkből kell állnia az illatnak. Mint a válaszból kiderült, a jó illatú kölnik semmiképpen sem túl erősek és nem túl nehezek. A nyelvi modell szerint az illat tartóssága is fontos szempont, mivel a locsolóknak egész nap kellemes illatot kell hordozniuk. Az AI azt is elárulta, hogy a természetes összetevőkkel készült kölnik azért illenek jobban a húsvéti locsoláshoz, mivel a virágok és növények illata eleve az ünnepi hangulathoz kapcsolódik.
A ChatGPT kérésre receptúrát is adott, a mesterséges intelligencia az alábbi összetevők felhasználásával készítené el a tökéletes illatot:
- víztiszta alkohol
- desztillált víz
- narancsolaj
- citromolaj
- bergamottolaj
- rózsaolaj
- levendula
Kiss Virág validálása után a levendula viszont kikerült a receptből, helyette a magyar nők ízléséhez igazítva hársfavirág és gyöngyvirág került bele.
Itt az AI Kölni! 🌸
Megkértük a mesterséges intelligenciát, hogy készítsen locsolókölnit. 🧴 Mutatjuk, mire jutottunk.
Kipróbálnád te is? Holnaptól megtalálod az alábbi helyszíneken:
📍 Pécsen az Árkádban, Szombathelyen a Fő téren, Egerben az Agriában, Debrecenben a Fórumban, Budapesten pedig az Alleban és a Westendben található üzleteinkben.#AIKölni #húsvét #locsolkodás #telekom #KissVirág #kölni
Közzétette: Telekom HU – 2023. április 3., hétfő
„Mint kiderült, a mesterséges intelligencia érvényes érzéki alkotásokat tud létrehozni. Ezzel nem csak a praktikus és a művészeti területen van jelen az AI, már belépett a tapasztalati síkra is. De az emberi tényező és a szakértelem nem hiányozhat egy ilyen típusú alkotói folyamatból. Olyan személy kell hozzá, aki szakértője az adott témának. A megállíthatatlan fejlődés ezen a területen azt üzeni, hogy a digitális világ eszközeire új szemmel kell tekinteni” – mondta Szabó Béla, a Telekom márka- és lakossági kommunikációs igazgatója.
A vállalat több kiemelt üzletébe eljuttatja a mesterséges intelligencia és az illatszakértő együttműködésében született kölnit tartalmazó üvegcséket, így az ügyfelek meg is szagolhatják az illatot Budapesten az Allee-ban és a Westendben, Pécsett az Árkádban, Szombathelyen a Fő téren, Debrecenben a Fórumban, Egerben az Agria Parkban található Telekom boltokban.