Összesen 268 jármű vesz részt a Dakar-sorozat első versenyén a Közép-Európa-ralin, amelyet április 20. és 26. között Magyarországon és Romániában rendeznek majd meg – jelentette be ma Szalay Balázs, a versenyt szervező ASO képviselője sajtótájékoztatón.

A Dakar után a legnagyobb, a világ legjobb és legismertebb terepralisait felvonultató megmérettetésen 132 motor és quad, 97 autó, valamint 39 kamion legénysége méri össze tudását.

A korábbi ralivilágbajnok, Carlos Sainz is indul
Vízátfolyások is lesznek
Cyrill Despres az egyik esélyes
Több mint 100 motoros nevezett
Több tízezer nézőre számítanak
6 fotó
Több tízezer nézőre számítanak

Több tízezer nézőre számítanak

Több tízezer nézőre számítanak


Újhelyi István, az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium államtitkára ugyanakkor elmondta, hogy a kormány 200 ezer eurós költségvetési támogatásban – több mint ötvenmillió forint – részesíti a viadalt. Hozzátette: 240 nemzetközi sajtóakkreditáció érkezett, és 160 tv-csatorna közvetít majd a versenyről, s így Magyarországról.

“Jó az országnak, jó az autósportnak, és jó az ország imázsának, hogy megrendezhetjük ezt a versenyt” – mondta az államtitkár. “Ilyen sajtóérdeklődés csak nagyon ritkán adatik meg nekünk. Több tízezer külföldi vendég várható, jellemző, hogy Debrecenben már nem lehet szállást találni, és a Balatonon is hasonló a helyzet.”

Szalay, aki szervezőként és versenyzőként is részt vesz a nagyszabású eseményen, elmondta, 41 ország versenyzői rajtolnak a Közép-Európa-ralin, közülük a legnépesebb gárda – mintegy 30 százalék – a Dakar “őshazájából”, Franciaországból érkezik. Magyarországról is népes mezőny indul a viadalon: összesen 11 autó, 6 quad és motor, továbbá 6 kamion próbál majd szerencsét a nehéz terepeken. A verseny teljes távja 2006 km, ebből 1110 km a mért szakasz.

Forrás: MTI