Közel harmincszorosára nőtt a forgalomban lévő ilyen-olyan hibrid személyautók száma idehaza az elmúlt évtizedben. Szinte a semmiből hasít az égfelé a hajtáslánc népszerűsége, 2026-ot 310 ezer forgalomban lévő hibriddel kezdtük meg, év végére a félmilliót közelítheti az állomány.
Manapság több száz darabból álló kínálatban kell eligazodni az egyre többféle hibridet kereső vásárlóknak nem csak az új, hanem már a használt autók piacán is. Mellettük szóló érvnek tekintik sokan a kedvező fogyasztásukat, ami sokukra igaz ugyan, de bőven akadnak megmosolyogtató céges literadatok is.
Háromrészes cikksorozatunkból az elsőben az itthon kapható sima benzines és dízel személyautókat raktuk sorrendbe a fogyasztásuk szerint, most a full-, és a mild hibridek jönnek. A valóságtól sokszor megmosolyogtatóan távoli hivatalos adataik miatt ezúttal nem foglalkozunk a plug-in hibridekkel, darabra is ezekből keresik a legkevesebbet. Jöjjenek először a legtakarékosabb full hibridek.

Kép: Vezess
Full hibridek – a 4 literes autók világa
A full hibrid az igazi hibrid, vágják rá a toyotások a valóban történelmi modellnek számító, és 1997 óta csiszolt Prius hajtásláncának rajongóiként, habár csak a 2010-es évek végi dízelbotrány óta látni a globális elterjedését. Azóta viszont egyre több márka utánozza vagy egyszerűen kp-ért megveszi és átrakja saját kasznijába a japánok megbízható és takarékos fejlesztéseit: a full hibridek egyre népszerűbbek egész Európában.
Mielőtt jönnek a listák, fontos hangsúlyoznunk, hogy a WLTP adatokat veszünk alapul, amelyek zöme 2026-ban szerencsére már kevésbé átverős, mint tíz éve, de azért közel sem kikezdhetetlen mind.
Pláne, hogy adott modell és hajtáslánc mellett is eltérő lehet különböző felszereltségeknél a liter/100 kilométeres adat, már a kerék mérete (sőt, az abroncs kialakítása) és a felszereltség is befolyásolhatja a fogyasztást, épp emiatt a gyártók fix szám helyett egyre többen tól-ig adatot adnak meg. Igaz, a nyakukat teszik rá, a valóságnak megfelel, amit ide alacsonyabb számként beírnak, így mi is ezt vettük figyelembe az alábbi ötös listák összeállításánál.
Mindezen tényezők és márkaügyeskedések ellenére hasznos kiindulópontként ajánljuk cikkünket, reméljük, nem nyúlhat nagyon mellé, aki ezekből kiindulva kezd keresgélni a szerényebb étvágyú autók között.
5. Honda Jazz e:HEV, Kia Niro Hybrid, Toyota Corolla Hatchback Hybrid 140 – 4,5 liter/100 kilométer
Onnan nézve kicsit furcsa ez a 4,5 literes adat, hogy amíg 2014 nyarán el nem lopták a saját, harmadik generációs Priusomat, 4,4 literes átlaggal közlekedtem vele Budapesten. Manapság is faggatom a taxisokat, ha hébe-hóba használom a szolgáltatást, és legutóbb egy pár éves RAV4-et hajtó idősebb úr 4,5 litert mondott a kérdésemre.
Ami bő évtizede a Toyoták kivételes tudása volt, ma sokak napi valósága, takarékos vezetéssel a praktikus Honda Jazz és a taxisok által is használt Kia Niro is tud ennél is jobbat. „Tényleg elég volt 4 liter Budapesten a japán hibridnek” – szólt tesztünk hangzatos címe a frissített ötödik generációs Jazz-ről, amelyet 1.5-ös motorral 11,51 millió forinttól konfigurálhatunk.




Májusban jött a hír, hogy egyszerűsíti a Niro hajtáslánc-választékát a Kia: a korábbi plug-in hibrid opció eltűnik, és csak a full hibrid marad (a tisztán elektromos Niro már ugye korábban eltűnt, az EV3 mellett már nem volt rá szükség.) A műszaki jellemzők változatlanok: az 1,6 literes, közvetlen befecskendezéses benzinmotor maximális teljesítménye 102 lóerő, a hibrid villanymotor 32 kW-ig jó, a kettő együtt legfeljebb 102 kilowatt, azaz 138 lóerő kombinált csúcsteljesítményre képes. A legolcsóbb változat induló ára 12,75 millió forint.




A futó Corollával is tudtunk 4 liter alatti átlagot teszten, a 2023-as faceliften kívülről alig változott, műszakilag azonban alaposan továbbfejlesztett kompakt autó a Toyota világrekordere. Ez immár a Corolla 12-ik generációja, legszerényebb fogyasztású változatának hajtáslánca az 1,8-as – benzines motorra épül, a maximális teljesítménye 140 lóerő.




4. Renault Captur E-Tech full hybrid, Toyota Yaris Cross Hybrid 116 – 4,3 liter/100 kilométer
Abc-sorrendben írjuk az egyes helyezéseknél a holtverseny résztvevőit, így itt is először a Renault kis SUV-ja következik. Gilles Vidal irányításával egészen új arcot kaptak az elmúlt években a Renault-k, így a Captur is nagyfiúsabb lett, gázosként is megvásárolható, de cikkünkben most a full hibridet méltatjuk: a modell csúcsváltozata az E-Tech 145 jelölésű hibrid rendszer.
Ennek az alapja egy 1,6 literes szívó benzinmotor, melyhez a Renault egyedi megoldású hatfokozatú váltó szerkezete kapcsolódok. A rendszer érdekessége, hogy sem kuplung, sem hidrodinamikus nyomatékváltó nincs benne, a motor kihajtótengelye fixen, körmös kapcsolású szinkrongyűrűkkel kapcsolódik a váltó fokozataihoz. A rendszer kevesebb fő elemet tartalmaz, mint mondjuk egy Toyota hibrid, mégis egy fokkal összetettebb – akit érdekelnek a részletek, itt mindent megtudhat. Nyitó ára 10,99 millió forint.




3. Toyota Yaris Hybrid – 4,1 liter/100 kilométer
Két éve kapta meg a Yaris a márka legfejlettebb, ötödik generációs hibrid rendszerét, amivel így már 130 lóerőre emelkedett a maximális teljesítmény, de nyugalom, az izomzat nem kíván sok szénhidrátot. Hajtása az 1490 köbcentis, háromhengeres benzinmotorra épül, de 3 lóerővel erősebb, és nagyobb nyomatékú – 185 Nm – a villanymotor, átdolgozták a vezérlőegységet is, amely már rafináltabb program szerint kombinálja a benzinmotor 92 és a nagyobb és erősebb villanymotor 83 lóerejét. Nálunk 4,4 litert fogyasztott teszten a most 10,17 millió forinttól konfigurálható kisautó.




2. Renault Clio E-Tech full hybrid – 3,9 liter/100 kilométer
Rengeteg jel mutat arra, hogy a klasszikus kisautók piaca haldoklik, és szinte már csak a felpuffasztott, nehézkes városi szabadidő-autók jelentik a jövőt. A szigorodó európai emissziós normák és a kötelező biztonsági extrák miatti áremelkedések már kivégezték a Ford Fiestát, és a Volkswagen Polo körül is érzékelni időről időre némi bizonytalanságot.
A Toyotához hasonlóan a Renault más utat választott: ahelyett, hogy bedobta volna a törölközőt, és nyugdíjazza a Cliót, inkább belső égésű motoros alternatívaként kínálja a Renault 5 mellé, a végletekig finomított hibrid hajtással a főszerepben. 1990-es bemutatkozása óta több mint 17 millió darab talált belőle gazdára világszerte, most 10,19 milliótól indul a full hibrid listaára.




1.Toyota Aygo X Hybrid – 3,7 liter/100 kilométer
Crossoverként újragondolta minijét a Toyota, és a Yarisétól kisebb tömeg hivatalosan 3,7 literes gyári átlagot ad ki a 115 lóerős maximális teljesítmény mellett. Ugyanarra a TNGA GA-B nevű platformra épült az Aygo X, mint a Yaris, ám a Toyota átdolgozta a hátsó részt. Lényegében a bátyja hibridrendszere került ebbe az autóba is, csak a 12 kilós lítium-ion akkumulátor, valamint annak hűtése foglal el más helyet. Ezzel az Aygo X egyébként a szegmens első öntöltő hibridje lett, plusz cikkünk bajnoka, listaára 7,7 millió forintnál kezdődik, de mint sok más járműnél, itt is lehetnek/vannak egyedi kedvezmények. Nála is, a cikkünkben szereplő többi autónál is érdemes utána menni, szinte naponta változnak mostanában az új személyautók árai.




Mild hibridek – Itt is a Távol-Kelet?
A Mild hibrid a legegyszerűbb, legolcsóbb variáció, picike villanymotorral, és szintén csöppnyi akksival. Olyan kicsi a villanymotor teljesítménye, hogy az autót álló helyzetből jellemzően elmozdítani nem tudja, de egyenletes tempó esetén akár már tudja tartani a sebességet. Maga a villanymotor beépítése sem túl bonyolult, általában letudják egy szíjjal hajtott generátor/villanymotorral, a motorra rásegítve, de vannak kifinomultabb megoldások ebben a kategóriában is. Mindebből következően természetesen olcsóbbak a full hibrideknél, viszont itt is találni baráti beszélgetésekben jól hangzó fogyasztásos adatokat.
5. FIAT 600 Hybrid 110 – 4,8 liter/100 kilométer
Hidegben is váratlanul keveset fogyasztott ez a hibrid – ezzel a címmel írtunk tesztet márciusban, Bár a FIAT 600 benzines-elektromos hibridhajtása szimpla 48 voltos rendszer egy tényleg apró akkumulátorral, mégis meglepő produkciót nyújtott. A 4,2 méteres, enyhén emelt építésű városi autó öt üléses, 1955-ig visszavezethető családfával. Bárki, bárhogy áll az olasz autókhoz, az elmúlt évtized(ek) hanyatlása után üdítő itt látni egy versenyképes modellt tőlük, a 110 lóerős 600 Hybrid 9,19 milló forinttól konfigurálható.




4. Suzuki S-Cross Hybrid 1.4 – 4,6 liter/100 kilométer
Az elmúlt öt évben ebből a modellből helyezték forgalomba a legtöbb új példányt idehaza, sok újat nem lehet róla mondani, nem történik vele semmi – téved, aki így gondolja. A károsanyag-kibocsátási normák folyamatos szigorodására a Suzuki tavaly lépett nagyot, az S-Cross esetében júniustól, a Vitaránál júliustól már csak az új, 1,4 literes lágy hibrid hajtáslánc kerülhetett az autókba, a korábban még választható 1,5 literes verzió megszűnt. Amit olyannyira sokan szerettek.
Közben persze az 1,4-es motor sem maradt a régi, a korábban 129 lóerős csúcsteljesítményű, 235 Nm-es nyomatékot leadó motor valamivel gyengébbé, 110 lóerőssé szelidült, 4,6 literre módosítva a gyári fogyasztásadatot. A listaár 9,92 millió forinttól indul, de máris emelik ujjukat a márka kereskedői, hogy hát van nekik egy ún. „MySuzuki” ár is.
3. Opel Corsa, Peugeot 208 Hybrid 110 LE – 4,5 liter/100 kilométer
Két Stellantis-testvér következik. Az Opel Corsa világéletében a közlekedés alapszintű eszköze volt. Az olcsó, kisautó, amivel elviselhető költségekkel valósult meg a mobilitás. Persze akadt játszótér a mérnököknek, volt belőle felpaprikázott OPC verzió, több mint kétszáz lóerővel. Ez a világ sajnos elköszönt az autórajongóktól, nem véletlen, hogy a legkisebb fogyasztású autókról írunk háromrészes cikksorozatot, nem pedig a legizmosabb kisautókról. 110 lóerő, 4,5 literes gyári fogyasztás, az F Corsa mild hibridként most akár 7,29 millió forinttól konfigurálható.
Élvezze az elektromos vezetés örömét, a városi közlekedés során a menetidő több mint 50 százalékában tisztán elektromos üzemmódban közlekedhet – állítja a 208-asról a Peugeot honlapja. Sokáig ez a full hibridekre volt jellemző, ma a franciák – pontosabban: a Stellantis – kis mild hibridje is ezzel büszkélkedik. Háromhengeres, soros motorja 110 lóerős, ahogy az unkotestvérénél is láttuk, ára picit magasabban kezdődik: 8,01 milliónál.
2. Suzuki Vitara Hybrid 1.4 – 4,4 liter/100 kilométer
Az S-Cross a Vitarától vette át pár éve a „Magyarország legnépszerűbb új autója” címet, 2026-ban túlzás nélkül elmondhatjuk, régi modellként tartja még mindig forgalomban az importőr, és az értékesítési számok őket igazolják. 1.4-es motorja 120 lóerőre van beállítva, a hivatalos listaár 9,46 millió forint, de nála is létezik a varázslatos – és kedvezőbb – MySuzuki ár.
1. Suzuki Swift Hybrid 1.2 – 3,85 liter/100 kilométer
Könnyű vele az élet és tényleg megél benzinpárán – írtuk tesztünkben, ami még a fenti 3,85 literes gyári adatnál is kedvezőbb fogyasztással zárult. 3,7 literrel. Nincs már Alfa MiTo, Kia Rio, Nissan Micra, sem Opel Agila, Adam vagy Karl. Fogynak a legkisebbek, nem csak a Fiesta tűnt el a gyártók kínálatából, de Swift még él, habár már egy ideje nem nálunk gyártják, azért még szerethető a mikrohibrid rendszerével is. És igazán takarékos.
Az új autók vagy a régiek fogyasztanak kevesebbet?
Döntő faktor a napi járósként használt autóban, hogy mennyit fogyaszt. Javult a helyzet a Vezess indulása óta vagy régen minden jobb volt?

Kép: Getty Images






