A koncepcióautók arra születtek, hogy feszegessék a határokat, új területeket fedezzenek fel, új technológiákat alkalmazzanak, és teszteljék az innováció lehetőségeit. Ha jól csinálják, némelyikük képes akár teljes reformot elindítani – még akkor is, ha maga a koncepció csak részben kerül sorozatgyártásba.
Erre tökéletes példa az 1960-as évek maximumát mutató elképzelés, a Ford 1964-es Aurora tanulmánya.
Soha nem szánták gyártásra, sem limitált, sem tömeges formában, mégis a bemutatásakor ez volt a legfejlettebb kombi, ami valaha kigördült Dearbornból, és megvolt benne a potenciál, hogy befolyásolja a jövő formaterveit.
Az Aurorát arra szánták, hogy a Fordot újra felhelyezze a térképre ebben a piaci szegmensben, és végül számos olyan funkciót vetített előre, amelyek ma már teljesen mindennaposak a modern családi autókban, a SUV-okban.
A tipikus kombi következő evolúciós lépcsőfokának képzelték el, így úgy alakították ki, mint egy kerekeken guruló luxusnappalit, nem kevesebb, mint három elkülönített térrel. Mivel olyan modern úri huncutságok, mint az utasbiztonság, a borulásvédelem nem korlátozták a tervezőket, a belső tér az amerikai nappalik kiterjesztésévé vált – csak éppen jobban felszerelve és sokkal előkelőbben.
Bár a Ford sosem tervezte az Aurora gyártását, az ötlet annyira tetszett nekik, hogy két különböző verzión is végigvitték. Az elsőt, találóan Aurora I néven, az 1964-es New York-i Világkiállításon mutatták be, ahol a Ford „praktikus álomautókat” felvonultató kiállításának központi darabja volt.
Készült egy második terv is
Az Aurora II 1969-ben érkezett, és egy LTD Country Squire kombira épült, amelyből eltávolították a B-oszlopokat, hogy egy összefüggő teret hozzanak létre, amely társalgóként is funkcionált.
Míg az első Aurora a szó minden értelmében „álomautó” volt, az Aurora II már sokkal megvalósíthatóbbnak tűnt, nagyobb hangsúlyt fektetve a praktikumra – talán épp emiatt érződik ma inkább elszalasztott lehetőségnek.
Nem mintha az Aurora I önmagában nem lett volna kiemelkedő jármű.
Nem kevesebb, mint 23 fejlett, korábban sosem látott funkciót villantott meg (a Ford kereskedelmi prospektusa szerint).
A hosszú, 332 cm tengelytáv lehetővé tette, hogy a jármű teljes hossza elérje az 580 centimétert. Igazi amerikai országúti hajó volt, nem kérdés.
A csomagtér feláldozásával a teret három fő részre osztották: egy gyerekkuckóra, egy tágas és szuper szórakoztató társalgóra középen, valamint a vezetői fülkére. Összességében az Aurora kényelmesen el tudott szállásolni legalább hat felnőttet, és annyi gyereket, amennyit a felnőttek be tudtak zsúfolni a hátrafelé néző padra a csomagtérben – szerény becslésünk szerint legalább négyet.
A kagylóhéjhoz hasonlóan nyíló hátsó rész szőnyeggel borított fellépővel rendelkezett, ami megkönnyítette a gyerekek bejutását, míg a tető hátsó része kinyílt és síneken előre csúszott, így nem fenyegetett a veszély, hogy beverik a fejüket.
Szeparált rész a felnőtteknek
Még ennél is jobb hír (a felnőtteknek, bár a gyerekeknek nem feltétlenül), hogy a hátsó rész egy üveg válaszfal segítségével leválasztható volt, mely gombnyomásra emelkedett fel. Ugyanakkor a felnőttek egy belső intercom rendszeren keresztül továbbra is kommunikálhattak a gyerekekkel.
A középső szekció volt a társalgó, amely egy L-alakú ívelt kanapéból és egy forgatható fotelből állt, amely utasülésként is szolgált. A felszereltséghez tartozott egy szórakoztató központ TV-vel, AM/FM rádióval és hangrögzítővel, valamint egy asztal és egy szekrény, amely hűtőt, poharakat és frissítőket rejtett. A közvetlen és közvetett világítás gondoskodott a megfelelő hangulatról az éppen zajló „bulihoz”.
A vezető „parancsnoki posztja” rendkívül fejlett volt a maga idejében: tartalmazott egy szervórásegítéses repülőgép-kormányra emlékeztető kart, egy sávjelző rendszert, amely mutatta az adott sávhoz tartozó biztonságos sebességet és figyelmeztetett az előttünk lévő lezárt sávokra, valamint a GPS korai, analóg elképzelése is helyet kapott amely térképeket és a jármű automatikus helyzetmeghatározását mutatta.
Megjósolt pár dolgot, de sajnos nem kaptunk ilyen guruló nappalit azóta sem a gyártóktól
Az innováció nem korlátozódott az Aurora belsejére. Az ívelt szélvédő maximális kilátást biztosított, és egy polarizált napfénytetőben folytatódott, amely gombnyomásra sötétedett. Ezt gyakran a mai okosüvegek korai verziójaként írják le, amit két réteg, párhuzamos csíkokban elhelyezett polarizáló anyaggal értek el, amelyek között 90 fokos polarizációs tengely volt. Egy gombnyomásra a tengely megváltozott, és a napfénytető átlátszatlanból világoszölddé vált.
Volt benne technika gazdagon
Így képzelték el akkoriban a jövőt
A hagyományos fényszórókat 12 darab kis méretű lámpára cserélték, amelyeket állítható fényerejű „minibank” lámpáknak neveztek. Az autó oldalán végigfutó foszforeszkáló világítás a jobb láthatóságot és a közúti biztonságot szolgálta. A Ford ezt „hideg fény” rendszernek nevezte, mivel hőtermelés nélkül állított elő fényt, és úgy becsülték, hogy a jövőben számos új biztonsági alkalmazásba is beszivárog majd.
Az Aurora I célja az volt, hogy megmutassa a fogyasztóknak, milyen lehet a jövő kombija, vagy ahogy Gene Bordinat, a Ford alelnöke és formatervezési igazgatója remélte: „megjövendölje az olyan kombik korszakát, amelyek teljesen egyedi komponensekkel rendelkeznek”. Az Aurora „a stílus és a jövő mérnöki megoldásainak guruló laboratóriuma” volt, és a végső családi álomautó. Ezzel nem tudunk vitatkozni, egy ilyen lapos, menő, nappalira hajazó kombi mégis csak előkelőbb, stílusosabb lenne, mint a napjaink divatját képviselő drabális szabadidőautók.
