utoirat : világ éhező gyermekei : egyetek
Az ausztrál Saab-rajongó, Steven Wade szerkesztette Saabsunited.com mára a világ saabos közösségeit összefogó blogja, aminek elsődleges célja, hogy a médián és a nyilvánosságon keresztül nyomást gyakoroljon a GM-re a Saab eladásával, a márka megszüntetésével kapcsolatban.
Hogy mi értelme van hétvégén egy üres székházhoz vonulni - most nem ez volt a fő kérdés. A megmozdulásnak szimbolikus jelentősége van, jó érzés egy nemzetközi közösséghez tartozva megmutatni, hogy itthon is vannak, akik sajnálnák, ha a Saab eltűnne a süllyesztőben. Ilyen mértékű nemzetközi összefogás még nem volt egy márka megszűnésével kapcsolatban sem.
Az a baj a Saab-al meg a Volvo-val hogy borzalmasan unalmas autók(ez nem szubjektív vélemény:szinte az összes filmben kihangsúlyozódik hogy ezekhez nyominak kell lenni hogy használni tudd) Az a baj a svédekkel mint az angolokkal. Annyira ragaszkodnak a hülye tradícióikhz autógyártás terén is hogy nem képesek felmérni a változó igényeket. Egy Music TV-n, Paris Hiltonon(meg hasonló szarokon) felnevelkedett nemzedék hivalkodni, feltünni akar nem Volvót meg Saabot. Ezt a VW felismerte(régebben ő is unalmas volt), sőt az új astraval, insigniával az opel is , csak utóbbi sztem már későn ugyhogy konyec(ez magánvélemény)
Mindenesetre a svédek maguknak köszönhetnek mindent.
smone: Én elfogadom a piacgazdaságot, hagy hulljon a férgese, és azt is aláírom, hogy a GM uralom alatt nem lett jobb kocsi a SAAB. De azért ne keverjük a szezont a fazonnal, attól mert pl. a VW-eknek hosszú ideje jó híre van, ha nem lenne a marketing, és ez a beidegződés, akkor az emberek se vennék. A GM nem költött az almárkáira, azt hitte, hogy ha a saját szarját átöltözteti máris arany tojást tojó tyúkra lelt. Nem jött össze.
A SAAB-oknak - ahogy a Volvonak is - van/volt egy saját gondolatisága, amivel lehet azonosulni. Ha ez nincs megmarketingelve, és csak a hulladékból dolgozhatnak, nem lesz épp kitűnő a termékpaletta.
smone, ez nem teljesen így van. A GM megvette a céget és úgy gondolta, elég 2 típust összehozni 20 év alatt a nyereséghez. Ez az elszomorító!
Building Technician (CERN)
IT Project Manager (Hays Hungary)
Tervezőmérnök (Hays Hungary)
Process Trainer (Prohumán 2004 Kft.)
SAP FI/CO Support (Hays Hungary)
Szervizmérnök (HUMANsoft Kft.)
Rendszerszervező (HuCap Tanácsadó Kft.)
Junior accountant (BIOTECH Hungary Kft.)
Chief accountant (Biotech Hungary KFT )
Karbantartó mérnök (TESK Tanácsadó Kft.)
Elkészültek a tavalyi autóeladási statisztikák, így azt is tudjuk, mely típusok voltak tavaly a legkelend?bbek világszerte. A tízes toplista tele van ...




autóvásárlási szakértőHa új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja |
hi-fi, tuning szakértőCsapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idő alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsősorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is. |
vezetéstechnikai szakértő1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböző tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek. |
jogi szakértőKözlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítői eljárásban. |
Várjuk az érdekes autóbemutatókat!Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk! ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni! | |
Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs |
Üzenj te is Schumachernek! |
Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot |
Szimulátor rajongók figyelem! |
A kis varrógép |
Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról |
IV. Országos VW Vento találkozó |
|