A Porsche a 959 fejlesztése során nem kisebb célt tűzött ki, mint a tökéletes, a lehető legmodernebb technikával működő szupersportautó létrehozását. A Ferrari F40 nyers, szenvedélyes karakterét akarták ellenpontozni az elektronikával körülbástyázott, hipermodern konstrukcióval.
Ehhez pedig rengeteg fejlesztésbe ölt munkaórára volt szükség, amelyek között biztos akadtak unalmasak is, de volt egy út, ami bizonyította, hogy nem csak az autós újságíró, hanem az autót terepen tesztelő mérnök is az élet császára.
Mert ezeket a gépeket tényleg rongyorsa kellett vezetni a világ minden táján, minden éghajlaton. A téli tesztelés során Észak-Svédországba, majd Norvégia legészakibb, közúton elérhető vidékeire is eljutottak.
1984-től végzett téli teszteket a magas északon. A legismertebb 959-es út azonban 1987-ben történt: két autó indult el Dieter Röscheisen teszttechnikus vezetésével a Porsche arjeplogi bázisáról a Nordkapp, vagyis az Északi-fok felé.
A Porsche 959 egyik legfontosabb újdonsága az elektronikusan vezérelt, változó nyomatékelosztású összkerékhajtás volt. Ennek működését is próbára tették a változó körülmények között, jégen, havon, havas aszfalton, vizes felületen is. A mérnökök azt akarták kideríteni, hogyan viselkedik az autó úttörő elektronikája és összkerékhajtása akkor, amikor a tapadás kilométerről kilométerre változik.
„A svédek akkoriban teljesen őrültnek néztek minket” – emlékezett vissza Dieter Röscheisen. A két sportautó két nap alatt 2306 kilométert tett meg: a valamivel magasabb építésű komfortváltozat hókotróként haladt az alacsonyabbra ültetett példány előtt. A fejlesztők hálózsákokat, élelmet, jelzőpisztolyt és tűzifát vittek magukkal az autóban.
Az út sikeres volt, a sportautó összkerékhajtási rendszerének vezérlését pedig a lehető legkülönfélébb útviszonyokhoz tudták hozzáigazítani és tovább finomítani.
Ekkoriban pedig maga a rendszer programozása sem egy laptop pötyögéséből állt. A korszakban EPROM memóriaegységeket programoztak, cseréltek a vezérlőben, majd újabb és újabb körökön ellenőrizték az eredményt. Emiatt rengeteg ismételt menetpróbára volt szükség.
A vezető szubjektív visszajelzése kulcsfontosságú volt: mikor válik idegessé az autó, hogyan épül fel a tapadás, mennyire hirtelen érkezik meg az első tengely hajtása, és érezhető-e beavatkozás közben kellemetlen rántás vagy irányváltozás.
Ezzel együtt is irigylésre méltó kiküldetés lehetett elérni az Északi-fokot a világ akkor legszofisztikáltabb sportautó prototípusával. Azon a tájon már mi is jártunk, igaz Porsche helyett Mazda CX-5-ösökkel, de a hétköznapibb japán technikával is maradandó élmény volt a messzi északon autózni.
Kövesd a Vezess.hu-t a Google hírekben!
