Az Alfa 8C a modern olasz autóipar egyik csúcsa, amit minden autórajongó ismer vagy legalább hallott róla életében. Egy dubai kereskedés most nem egyet, hanem hármat is kínál belőle egyszerre, így aki szeretné, az rögtön szert tehet egy szép kollekcióra ebből a típusból.
Mint ismeretes, a 8C 2003-ban koncepcióautóként debütált, majd 2007-ben jelent meg a sorozatgyártott változat, amely a Maserati GranTurismo platformjára épült. Az Alfa Romeo csak 829 darabot épített belőle, amiből 500 darab kupé, 329 darab pedig Spider változat volt. Az utóbbiak gyártását a pénzügyi válság miatt kellett leállítani. Mindegyik modellben egy Ferraritól származó, 4,7 literes V8-as motor dolgozott, amely Wolfgang Egger által megtervezett karosszéria alatt duruzsolt.
Jelenleg a dubai Tomini Classics kereskedés két 8C Competizione kupét és egy 8C Spider modellt kínál eladásra, ami vonzó kombinációt jelenthet a gyűjtők számára.
Az egyik egy 2009-es gyártású Alfa Romeo 8C Competizione kupé, amely a jellegzetes Rosso Competizione fényezéssel és fekete belső térrel rendelkezik. Eredetileg Japánba szállították, 69 másik társával együtt. Mindössze 14 100 kilométeres futásteljesítménnyel büszkélkedhet, ezért is fogott vastagon a ceruza az árazásnál, mert 310 ezer dollárért (kb. 112 millió Ft) lehet elvinni.




A második kupé is egy 2009-es modell, de különlegesebb felszereltséggel bír. A karosszériája a ritka „Azzurro Monaco Metallic” színben pompázik, amelyet ízlésesen kombináltak barna bőr és velúr belső térrel. Kilométerórája mindössze 23 058 km-t mutat, és 295 ezer dollárt (kb. 106 millió Ft) kérnek érte. Csak érdekességképpen: 2007-ben 265 ezer dollárba (kb. 95 millió Ft) került újonnan.
A gyűjteményt egy alacsony futásteljesítményű, nyitott tetős változat teszi teljessé. Ez az Alfa Romeo 8C Spider 2010-ben készült, és Bianco Madreperla gyöngyházfényű fényezéssel, barna tetővel és világosbarna ülésekkel gördült le a gyártósorról. Eredetileg hongkongi vevőt boldogított, aki mindössze 24 kilométert ment vele, szóval valószínűleg sohasem hagyta el el vele a garázs környékét. Emiatt ez a legdrágább példány a háromból, mert 330 ezer dollárt (kb. 119 millió Ft) kérnek érte.
A három szóban forgó 8C együtt is megvásárolható, ebben az esetben 935 ezer dollárt, vagyis átszámítva körülbelül 337 millió forintot kell letenni az asztalra. Ennyi pénzért akár egy Lamborghini Aventador SVJ, McLaren Senna vagy Ferrari SF90 Spider is parkolhatna a garázsban, sőt akár egy vadonatúj Aston Martin Valhalla kvótájára is le lehetne csapni.
Teljesítményben persze egyik 8C sem rúg labdába ezekkel a szuperautókkal, de itt nem is ez a lényeg. Annak aki rajong a 8C-ért, annak három ilyen gyönyörű limitált szériás Alfa Romeo birtoklása komoly érzelmi erővel bírhat. Az értékük pedig jó eséllyel tovább kúszik felfelé, így a csomag nemcsak érzelmi, hanem befektetési oldalról is erősen csábító.




