Évekig tartó csúszás után lassan, elvileg gyártásba kerül az orosz autóipar büszkesége, az elnöki limuzinok szintjét adó Senat 900. Az orosz-ukrán háború gazdasági hatásait most sikerült nagyjából orvosolni hathatós kínai segítséggel. Ez látszik ezen a csúcsmodellen is: a most leleplezett Senat 900 ugyanis korántsem annyira orosz, mint ahogy azt a közlemények állítják.
Az autó a lemezek alatt egy kínai Hongqi H9, amely a helyi ízlésre szabott, egyedi orr-részt kapott. A dizájn legfeltűnőbb eleme a függőleges lamellákkal ellátott, masszív hűtőmaszk, amely vizuálisan az Aurus márka (Vlagyimir Putyin elnöki limuzinját is gyártó cég) meglévő modelljeihez köti az újdonságot.
A trükk az, hogy az 5137 milliméter hosszú luxusbálnát nem Aurus, hanem egy teljesen új márka, a Senat égisze alatt dobják piacra. Az új maszkon, az átszabott fényszórókon és a módosított lökhárítón kívül azonban nem nyúltak az eredeti kínai konstrukcióhoz.
Ez a „költséghatékony” termékfejlesztés leginkább az utastérben érhető tetten. Az egyetlen észrevehető különbség a bázismodellhez képest a kormánykerék közepén díszelgő embléma. Ezt leszámítva ugyanazt a kabint kapják a vevők, mintha közvetlenül a kínai gépet vennék meg.
Nézd meg a galériát az Senatról:




A luxusérzetet mindkét esetben valódi fabetétek és minőségi bőrkárpitozás hivatott megteremteni, az ülések pedig a kötelező hűtés és fűtés mellett masszázsfunkciót is kínálnak. A motorháztető alatt sem számíthatunk forradalmi újdonságokra: az autót 3,0 literes, turbófeltöltős V6-os benzinmotor mozgatja. Az orosz mérnökök ugyanakkor tisztában vannak azzal, hogy a helyi üzemanyag minősége sok helyen elmarad a kívánttól, így kénytelenek voltak ehhez igazítani az erőforrást.
A rosszabb minőségű benzin miatti szoftveres módosítás a gyakorlatban a gyújtástérkép átírását és az előgyújtás visszavételét jelenti az ECU-ban (motorvezérlő egységben), hogy elkerüljék a motorblokkot károsító kopogásos égést.
Ezeknek a biztonsági módosításoknak az eredményeként a V6-os 326 lóerőt ad le, ami 11 lóerővel szerényebb a kínai piacon elérhető specifikációnál. Az erőt egy nyolcfokozatú automata sebességváltó és a szériafelszereltségként kínált összkerékhajtás viszi az aszfaltra. Ezzel a hajtáslánccal a testes Senat 900 tisztes, 6,5 másodperces 0-100 km/h-s sprintet tud felmutatni, bár a végsebesség pontos értékéről egyelőre hallgatnak.
Ugyanezzel a hajtáslánccal érkezik a Szentpéterváron szintén kiállított, nyújtott tengelytávú Senat 1000 is, ám 5,33 méter teljes hosszúsággal.
Az orosz piacvezetés mindenesetre stabil kereslettel számol. Ennek egyik fő oka, hogy a helyi cégeknél, flottákban szolgáló Mercedes-Benz S-osztályok jelentős részében már a 400 ezer kilométert karcolja a számláló. A tulajdonosok hiába szeretnének új, stuttgarti limuzinba ülni, az embargók miatt ehhez szinte lehetetlen hozzájutni. Ha a szürkeimport révén mégis felbukkan egy-egy példány, annak ára döbbenetes: 25 és 28 millió rubel közötti összeget kérnek értük, ami mai árfolyamon számolva nagyságrendileg 112,5 – 126 millió forintos vételárat jelent.
Ezzel a csillagászati összeggel szemben a Senat 900 egy kifejezetten vonzó diszkont ajánlatnak tűnhet az orosz elit számára, hiszen az indulóára 12 millió rubel, ami átszámítva körülbelül 54 millió forintnak felel meg.
Magyarország új miniszterlenöke az alábbi autóval közlekedik:



