Egy kansasi Ford-kereskedés nemrég értékesített egy F-250-es pickupot, ám a vevőnek egy darabig még várnia kell az átvételre. Nem holmi papírmunka vagy kereskedői trükközés miatt. Egyáltalán nem.
Azért kell várnia, mert a vadonatúj teherautója jelenleg a vándormadarakról szóló nemzetközi egyezmény (Migratory Bird Treaty Act) szövetségi védelme alatt áll, miután egy rigócsalád úgy döntött, hogy oda költözik be.
Egy Facebook-posztban az Olathe Ford Lincoln munkatársai elmondták: május elején vették észre, hogy egy amerikai vándorrigó fészket rakott a telephelyen álló, fekete F-250-es jobb első kerekére. Azóta a madár „négy gyönyörű, kék tojást rakott”, amelyek május 14-én keltek ki.

A bejegyzés szerint „a büszke szülők most nagyon vigyáznak az újszülöttekre.” Akárhogy is, mivel a fészek szövetségi védelem alatt áll, és tilos megzavarni, a monstrumot nem lehet elmozdítani.
A történet alapján szerencsére úgy tűnik, az F-250-es új tulajdonosa rendkívül megértő. „Hatalmas KÖSZÖNETET szeretnénk mondani a hihetetlenül kedves és megértő ügyfeleinknek, akik ilyen türelmesek és figyelmesek, miközben várjuk, hogy ezek az apróságok felnőjenek és biztonságban elhagyhassák a fészket” – olvasható a kereskedés posztjában. Egyelőre nem tisztázott, hogy a vevő tudatában volt-e a fészek jelenlétének, amikor nyélbe ütötték az üzletet.
Úgy tűnik, az érintettek közül senkit sem zavar különösebben, hogy az autó egy kicsit tovább parkol a telepen. A bejegyzés szerint “az az igazság, hogy a csapatunk túlzottan is a szívén viseli ezeknek a kicsiknek a sorsát ahhoz, hogy most kitessékeljük őket.” Az Olathe Ford Lincoln munkatársai között egyértelműen akadnak állatbarátok, ugyanis nem ez az első alkalom, hogy egy szőrös vagy tollas vendég egy náluk álló járműben lel otthonra.

Ahogy az egyik alkalmazott a KMBC 9 Newsnak elmondta: “Korábban is találtunk már macskákat az autókban. Az egyik munkatársunk örökbe is fogadott egy cicát, akit az egyik teherautóban találtunk. Épp ma pedig bejött valaki egy olajcserére, felnyitottuk a géptetőt, és egy oposszummama lapult alatta, körülbelül hét kicsinyével. Szóval most azon nevetünk, hogy szép lassan teljesen átalakulunk egy állatmenhellyé” – mesélte Sammi Dodson, a kereskedés egyik munkatársa.