A szemtanúk beszámolói szerint a mentőautó teljesen szabályos megkülönböztető jelzéssel, azaz bekapcsolt szirénával és fényhíddal próbált utat törni magának az orosz nagyváros forgalmában.
A közlekedők többségével ellentétben azonban egy személyautó sofőrje esélyt sem adott az életmentőknek a továbbhaladásra. Sőt, kifejezetten provokálta a sofőrt: ahelyett, hogy lehúzódott volna, folyamatosan rágyorsított, bevágott a rohamkocsi elé, majd a sávváltásokat követően újra és újra feltartotta azt. – írja a fishki.net
Életmentés helyett akadályverseny az aszfalton
A döbbenetes jelenetsorról a szemtanúk elmondták, hogy a mentőautó vezetője többször is megpróbálta kikerülni a láthatóan zavart – vagy egyszerűen csak végtelenül arrogáns – autóst, de az minden manővert agresszívan lereagált, és tudatosan zárta a szöget, centiméterekre manőverezve a mentő előtt.
Az orosz közlekedésrendészet (GAI) nem sokat váratott magára. A hatóságok kamerák és beszámolók alapján gyorsan felkutatták és őrizetbe vették a jármű sofőrjét.
A volán mögött egy mindössze 23 éves fehérorosz állampolgár ült. A hivatalos jelentések szerint a fiatal sofőr a hajmeresztő „performansz” során feltehetően „tudatmódosító szerek hatása alatt” állt, ami némileg magyarázza a felfoghatatlan tempót, de semmiképp sem mentesíti őt a felelősségre vonás alól.
A hatóságok nem is finomkodtak: azonnali hatállyal bevonták a férfi vezetői engedélyét a megkülönböztető jelzést használó jármű szándékos akadályozása miatt, és közigazgatási eljárást indítottak ellene. A történet legfontosabb tanulsága pedig továbbra is érvényes, bárhol is autózunk a világban: ha kék villogót látunk a tükörben, egyetlen feladatunk van – biztonságosan és a lehető leggyorsabban utat engedni.