Időről időre felmerül a járművekbe épített alkoholszonda ötlete, amely lényegében egy negatív alkoholteszthez kötné az elindulást. Bár a részlegesen már Európában is elterjedt megoldás nem jelent biztosítékot arra, hogy csak józanok vezetnek, hiszen ki lehet játszani, ha például egy utastárs végzi el a tesztet, az egyedül utazóknál akkor is lehet visszatartó ereje.
Jelenleg a rendszerek a hagyományos fújós megoldást alkalmazzák, azaz légalkoholszintet mérnek, ám ennél pontosabb a véralkoholszint-ellenőrzés. Azt gondolhatnánk erről, hogy az ilyen ellenőrzésekhez vért kell venni az embertől, azonban egy új megoldás szó szerint rávilágít arra, hogy tűszúrás nélkül is megállapítható a vérből, hogy valaki fogyasztott-e alkoholt, vagy sem.
Egy autóipari beszállító, az AUMOVIO és a szenzorokban utazó trinamiX összefogásának közös eredménye lett az a találmány, amely lényegében az ujjbegyből megmondja, ivott-e, aki hozzáért. A felület aprócska, tényleg épp egy ujjbegyni, azaz bárhova integrálható egy autóban, például a központi kijelző mellé, a kormányba, vagy épp az indítógombba.

Kép: AUMOVIO
A sofőrnek nincs más dolga, csak induláskor hozzáérni a felülethez, amelyben speciális fényforrások vannak. Ezek hasonlóan működnek, mint az okosórák hátlapján lévő fények, amelyekkel a véroxigénszintet mérik. Az infravöröshöz közeli tartományban kibocsátott, az emberi szem számára láthatatlan fény az ujjbegyben lévő erekben csörgedező vért tapogatja le, a rendszer pedig a visszaverődő nyalábokból pár másodperc alatt kiszámolja, van-e bennünk alkohol. Mindennek hitelességét a német klinikai hatóságok is alátámasztották.