Az előzetes hírek a toronyban szolgálatot teljesítő légiirányítót emelték ki – aki hibázhatott -, ám a helyzet ennél jóval összetettebb, mint később kiderült.
A baleset idején az irányító egyszerre felügyelte a légi és a földi forgalmat is. Ez ugyan nem példátlan, főleg éjszakai időszakokban, de egy olyan forgalmas repülőtéren, mint a LaGuardia, komoly terhelést jelent. 2025-ben 32,8 millió utas fordult meg ezen a reptéren.
Az adott pillanatban neki kellett koordinálnia a levegőben lévő gépeket, a guruló repülőket és a földi járműveket is – egyetlen emberként.
Galéria a beleset helyszínéről:
A helyzetet tovább bonyolította egy másik incidens. Egy United Airlines járat felszállását megszakították, miután a fedélzeten furcsa szagot észleltek, több légiutas-kísérő rosszul lett. A gép vészhelyzetet jelentett, ám nem állt rendelkezésre szabad kapu, így a földi személyzet és a hatóságok próbáltak megoldást találni. A tűzoltóautó, amellyel később az Air Canada gép összeütközött, éppen ehhez az esethez tartott.
A rádióforgalmazás felvételei jól mutatják a káoszt: a személyzet sürgősen kaput kért, a földi irányítás egyeztetett, miközben a tűzoltók is úton voltak. Minden mozgás az irányító engedélyéhez kötött – és eközben a rendszer láthatóan kezdett túlterhelődni.
A szakértők szerint ilyenkor könnyen kialakul egy úgynevezett dominóhatás: egy váratlan esemény láncreakciót indít el, amelyben egyre több döntést kell rövid idő alatt meghozni. Bár a légiirányítók rendkívül képzettek, az emberi agynak bizony vannak határai, és ha a terhelés ezekhez közelít, nő a hiba esélye.
A baleset után a rádióforgalmazás hangulata is megváltozott. Az irányító megtört hangon jelentette az incidenst, majd később kimondta azt a mondatot, amely talán mindennél jobban összefoglalja a történteket:
„Hibáztam…”
A kollégája azonban azonnal reagált:
„Nem, megtetted, amit tudtál.”
Ez a tragédia nem csupán egyéni felelősség kérdése. Sokkal inkább rámutat egy túlterhelt rendszer problémáira, ahol egyetlen emberre túl sok feladat hárulhat egy kritikus pillanatban. Bár a vizsgálat még tart, az eset már most komoly kérdéseket vet fel a repülőtéri forgalomirányítás biztonságáról és a munkakörülményekről.
A baleset áldozatainak családjai (a repülőgép két pilótájka életét vesztette), a sérültek (a 100-ból 41 utas megsérült, és két tűzoltó, őket mind kórházban ápolják), valamint az érintett irányító számára most a legfontosabb a feldolgozás és a gyógyulás – miközben a szakma reméli, hogy a tragédia valódi változásokat indít el a rendszerben.
