Itthon örök téma a pár évente előforduló nagyobb hómennyiséggel kapcsolatban, hogy mikor volt ennyi, volt-e valaha, illetve hogy régen jobban-rosszabbul, esetleg ugyanígy takarították az utakat, mint napjainkban? Örökzöld vita ez a hazai közlekedésben, aminek a végén azért köszönetet kell mondani mindenkinek, aki megfeszített munkával, éjjel-nappal azon dolgozott, hogy az ország útjai biztonságosan járhatók legyenek. 

Mi is ültünk már hókotróban, megnéztük, milyen egy munkanap, összeszedtük már a legnagyobb, legerősebb, legfurcsább hóeltakarításra használt eszközöket.

Mert bár régen “nagyobb” telek voltak, azt el kell ismernünk, hogy a szomszédos országokban, például Ausztriában minden évben méteres hórétegekkel élnek együtt sikeresen a helyiek. A hókotrók pedig ott is dolgoznak, az ő munkájukat pedig egy helyi sofőr mutatja meg belső szemszögből, teljes testközelből. 

Videói hiánypótlók, a látvány pedig egyedi, ilyet csak az él át, aki ott ül egy ilyen gép fülkéjében. Így takarítják a méteres, friss havat az osztrák mellékutakon:

A videó készítője Tirolból, Ramsau im Zillertal környékéről tölti fel a képsorokat. Csak egy kis helyi cég, ami nyáron földmunkával, télen hóeltakarítással foglalkozik, és szívesen mutatják meg, hogyan kell ezt csinálni. 

A hótakarításhoz használt célszerszám egy Mercedes-Benz Unimog U400-as, ami hathengeres motorjával és 240 lóerejével egy rendkívül sokoldalú, terepjáró képességekkel rendelkező, univerzális jármű, amely kiválóan alkalmas nehéz munkákra, mint ahogy azt a mellékelt videók is mutatják.