Autógyűjtőként látszólag gondtalan életét él Simon Kidston, aki alighanem örökölte az autók iránti mérhetetlen rajongását. Az egykor a királyi haditengerészetnél szolgáló apja autóversenyző, míg nagybátyja a Bentley Boys egyik tagja volt. Gyűjteményét pedig olyan ritkaságok is tarkítják, mint egy 1977-es évjáratú Lamborghini Countach.

A lila színben pompázó LP400 Countach-sal azonban egészen megmagyarázhatatlan dolog történt, amikor Kidston egy családi esküvőn vett részt Skóciában. Elmondása szerint a ritka sportkocsijával még az ünnepi ceremóniája előestéjén szállította a vendégeket a fogadásra, ekkor közvetlenül a Scottish Hall kastély előtt parkolt le.

Másnap reggel viszont már máshol állt a csaknem 50 éves Lamborghini. A biztonsági kamerás felvételek alapján ráadásul úgy tűnik, hogy az autó magától mozdult el. Még egy virágágyáson is áthajtott, és még az a szerencse, hogy a sövény állította meg, nem pedig az attól mindössze pár centiméterre található kőépület – írta a különös esetről a Motor1.com.

Kész szerencse, hogy nem történt nagyobb baj, ugyanis az 1974-es Genfi Autószalonon bemutatott Countach LP400 igazi ritkaságnak számít, ugyanis 1974 és 1978 között csupán 157 darabot gyártottak belőle. 3,9 literes erőforrása 375 lóerőt biztosított, 360 Nm-es nyomaték kíséretében. Az LP400 Countach 0-ról 100-ra 5,4 másodperc alatt gyorsul, míg papíron 288 km/óra a végsebessége.

További érdekesség a típussal kapcsolatban, hogy az L 406 kódnevű motort minden egyes példánynál öt órán járatták és ellenőrizték, mielőtt a Bologna-közeli üzemben behelyezték volna az autóba.

A szóban forgó Countach-t végül néhány ember segítségével húzták ki a bokorból. Keletkezett egy minimális sérülés az első lökhárítón, amit azóta már ki is javítottak.

Kidston az Instagram-bejegyzésében arról számolt be, hogy a legvalószínűbb forgatókönyv az, hogy egy, a szélsőséges páratartalom okozta rövidzárlat okozta a Countach vándorlását. „…vagy egy skót szellem volt” – tette hozzá, arra is kitérve, hogy ha néhány méterrel a másik irányba indult volna el az autó, a folyóból kellett volna kihalászni.

A Lamborghini Countach dicső sikertörténetét az alábbi cikkében idézte fel a Vezess: