Európa hajlamos fiatal márkaként tekinteni a Kiára, holott mi sem állhatna távolabb az igazságtól. A márka jogelődje 1944 májusában kezdve meg a működését, kerékpárok és acélcsövek gyártójaként. 1952-től Kia Industries néven tevékenykedett, 1957-től licenszben gyártott Honda motorkerékpárokat, 1962-től Mazda teherjárműveket, 1974-től Mazda személyautókat. 1981 után egy ideig kizárólag könnyű haszonjárművek készültek a Kia üzemében, amely még 1973-ban Korea első autógyáraként nyitotta meg kapuit. 1986 után a Ford és a Mazda típusainak megfelelőit gyártották saját név alatt. A cég 1990-ben vette fel a Kia Motors Corporation nevet, majd a következő években megkezdte az észak-amerikai gyártást és forgalmazást, illetve Európában is megjelent a Kia Pride (Mazda 121) kisautóval. A Kia 1998-ban vált a Hyundai csoport tagjává.




A számos mérföldkő közül a legelsőt ünnepli most a cég, a nyolcvanadik (nyolcvanegyedik?) születésnapra pedig többek között egy új tanulmányautót: a Vision Meta Turismo koncepciójárművet is elkészítettek.
A dinamikus menetteljesítményeket a klubszobák komfortjával társító tanulmány az 1960-as évek túraautóinak hangulatát hivatott felidézni. Ezzel összhangban a Kia Vision Meta Turismo három alapvető ügyfélélménye a sportos menetdinamikai, a magával ragadó, digitális utazási élmény, valamint a bőséges helykínálat.
A külső a Kia régóta alkalmazott „ellentétek egysége” filozófiáját követve geometrikus felületek és lágy formák kombinációjából épül fel. Az utastér központi eleme a kormánykerék, amely új generációs, ösztönös kezelőfelületként értelmezi újra a klasszikus volánt.
Az autó három digitális üzemmódja (Speedster, Dreamer és Gamer) kiterjesztett valóságú head-up kijelző (AR HUD) segítségével biztosít eltérő felhasználói élményt a különböző menetkörülményektől függően. Az AR HUD intelligens üvegfelülete virtuális grafikákat jelenít meg, amelyek mintha háromdimenziós tárgyként lebegnének az autó előtt.
Az autó további részleteiről később ígér információt a Kia.


