Ezekben a filmekben feltűnik a szoci autógyártás színe-java, igazi csemege ez a rajongók számára. A mondanivaló nagyrészt ma is igaz, és az aláfestő zenével, dramaturgiai elemekkel tűzdelt anyag szinte a monitor elé tapasztja az embert.

Az alábbi videó arról szól, hogyan kell vezetni téli körülmények között, amikor csúszósak az utak.

 

A 70-es években még sehol nem volt a téli gumi ‒ vagyis léteztek már a ’30-as évek óta, de az autósok a keleti blokkban nem sokat tudtak róluk. A ’90-es évek elején még mindig csak kevesen ismerték a téli abroncsok előnyeit Magyarországon, a rendszerváltást követő autóállomány-frissülés hozta el az első nagy lökést.

Egyre több nyugat-európai autó és szervizszokás érkezett be az országba. A téli gumi azonban ekkor még inkább különlegességnek számított, amit főként a tapasztaltabb vagy gyakrabban utazó autósok választottak.

A szocializmus úgy mutatta meg, hogyan közlekedj csúszós utakon, ahogy azóta senki 1

A 2000-es években indult meg a valódi áttörés. A biztosítók, a közlekedésbiztonsági szakemberek és az autóklubok egyre határozottabban hívták fel a figyelmet arra, hogy 7 Celsius-fok alatt már érezhető a téli gumi előnye. A gumis műhelyekben ekkor kezdtek kialakulni a ma is jól ismert „gumicsereszezonok”: november elején sorok álltak, tavasszal pedig mindenki sztenderd módon váltott vissza nyárira.

A 2010-es évekre a téli gumi gyakorlatilag normává vált itthon is. Bár jogszabály ma sem kötelezi a sofőröket, a rendőrség sem büntet a nem évszaknak megfelelő abroncs miatt, de az autósok többsége már rendszeresen szezon szerint cseréli a gumikat.