A helyszín ezúttal Texas, az Egyesült Államok: vasárnap reggel Schertzben egy vonat egy autószállító kamionnal ütközött, ami a héten már a második ilyen jellegű baleset volt a városban. A kamion épp a síneken állt, amikor jött a szerelvény a Schertz Parkway és az FM 78 kereszteződésén délelőtt 10:12 körül.

Az ütközés erejétől a vonat nem siklott ki, és sérültekről nem érkezett jelentés.

A rendőrség az eset kapcsán újra felhívta a közlekedők figyelmét, miért kell a biztonsági berendezések jelzését véresen komolyan venni: „Ezek a jelzések azért vannak, hogy megvédjék a járművezetőket azáltal, hogy alapvető figyelmeztetést adnak a közeledő vonatokról. Figyelmen kívül hagyásuk súlyos, akár halálos következményekkel is járhat” ‒ írta egyértelmű közleményében a schertzi rendőrség.

Ez a héten már a második alkalom, hogy Schertzben vonat teherautóval ütközött. Kedd reggel egy Chicagóba tartó, több mint 100 utast szállító Amtrak vonat ütközött egy termésköveket szállító kamionnal. Körülbelül 90 perces késés után az Amtrak vonat folytatni tudta útját észak felé.

Hollandiában pedig szintén egy kamion manőverezett addig a sínek között, míg jött a vonat, és kettészelte a rakományt.