Az, ha valaki a rendőrség kötelékében dolgozik, nem minden esetben jelent egyet azzal, hogy az illető feddhetetlen is. Az egyesült államokbeli Memphisben így keveredett illegális utcai versenyzés gyanújába két rendőr, akiket letartóztattak, továbbá a nyomozás végéig fel is függesztettek a szolgálat alól – írja a Road & Track.
A tennessee-i autópálya-rendőrség egyik munkatársa figyelt fel a száguldozó egyenruhásokra, akik későn kapcsoltak, így már hiába fékeztek ezüst Corvette-jeikkel. Miután megállították őket, a szolgálaton kívüli rendőrök tagadták, hogy versenyeztek volna, azonban a járőr nem hitt nekik.
Súlyosbítja a helyzetüket, hogy a helyi sajtó az egyik rendőr otthona előtt lefényképezte az ezüst színű, nyolcadik generációs kabrió Corvette-et, amely a bírósági iratok szerint is a tulajdonában van. A C8-as Corvette-et 2020 óta gyártja a Chevrolet: az 5,5 literes, illetve 6,2 literes V8-as motorral szerelt sportkupék közül még a „gyengébb”, belépő szintű modellek is 500 lóerőt adnak le, míg a legerősebb változat, a ZR1 elképesztő, 1079 lóerős teljesítménnyel büszkélkedhet.
Ilyen a C8-as Corvette – a képre kattintva galéria nyílik:




Tennessee államban a közelmúltban kezdtek el nagyobb figyelmet fordítani az illegális utcai versenyekre, amelyek 2024. július 1-jétől bűncselekménynek minősülnek. Ha elítélik a két rendőrt, akkor amellett, hogy az autóikat lefoglalhatják, rájuk hat évig terjedő szabadságvesztést, és akár 3000 dolláros, átszámítva 1 millió forintos pénzbírságot szabhatnak ki.
Mint arról korábban a Vezess beszámolt, már nem először fordult elő, hogy illegális utcai versenyzésen értek egy rendőrt – egy korábbi esetnél ráadásul egy olyat sikerült nyakon csípni, aki előtte zéró toleranciát hirdetett:

