Az 1950-es évek a határtalan optimizmus és a technológiai forradalom korszaka volt. A második világháború után a világ a jövő felé tekintett, amelyet a tudomány és az innováció formál. Ennek a korszaknak a központi szimbóluma az atomenergia volt, amely nem csupán a pusztítás, hanem a korlátlan, tiszta energia ígéretét is hordozta.
Az „Atommal a békéért” (Atoms for Peace) program szellemében a tervezők és mérnökök arról álmodtak, hogy a nukleáris energia egy napon városokat, otthonokat, sőt, még a közlekedési eszközöket is ellátja majd energiával. Ebben a pezsgő, futurisztikus közegben született meg a Ford egyik legmerészebb és legprovokatívabb koncepciója, a Ford Nucleon.
A Ford 1958-ban mutatta be a Nucleon 3/8-ad arányú makettjét, amely azonnal megragadta a közvélemény fantáziáját. Fontos hangsúlyozni, hogy a Nucleon soha nem épült meg működő prototípusként, csupán egy dizájntanulmány maradt, amely a jövő autóiparát vizionálta.
A gyár tervei szerint a tengeralattjárókban használt reaktor kicsinyített változata került volna a Nucleon gyomrába.Két gőzturbinát képzeltek el, amelyeket a miniatűr erőmű által termelt gőz hajtott, egy teljesen zárt rendszerben. Egyik a haladás, másik a fedélzeti elektromos berendezések számára termelte az energiát. Kicsinyített könnyített pajzzsal, hogy csak a boldogságtól sugározzanak az utasok.
A koncepció legvonzóbb ígérete a hatótávolság volt. A Ford becslései szerint egyetlen reaktormaggal az autó több mint 5000 mérföldet (kb. 8000 kilométert) tehetett volna meg. A „tankolás” a reaktormagok cseréjét jelentette volna speciális, a benzinkutakat felváltó szervizállomásokon, ahol a kiégett fűtőelemeket biztonságosan kezelték és újrahasznosították volna.
Ez a terv egyfajta idealista jövőkép megtestesülése volt, ami még papíron is nagyon messze állt a használhatóságtól. Az utasok és a külvilág védelméhez szükséges ólom- és beton árnyékolás több tonnát nyomott volna. Egy ilyen mértékű árnyékolással a Nucleon nem egy személyautó, hanem inkább egy harckocsi méretével és súlyával rendelkezett volna. A makett elegánsan figyelmen kívül hagyta ezt a problémát.
Ráadásul az egész rendszer méregdrága lett volna: egy miniatűr reaktor előállítási költsége csillagászati lett volna, ami az autót a leggazdagabbak számára is megfizethetetlenné tette volna. Emellett a cserélhető reaktormagokhoz szükséges országos infrastruktúra kiépítése is elképesztő befektetést igényelt volna.
Nem véletlen, hogy a mobil atomreaktorok területén leginkább a szovjet és amerikai hadsereg kísérletezett. Az oroszok végül készítettek guruló reaktorokat: négy darab T-10-es nehéztank alapjaira épített, guruló egységről volt szó.
