Olaszországban, a Torinót és Milánót összekötő A4-es autópályán számoltak fel egy illegális versenyt a hatóságok. Három svájci állampolgárt fogtak el, akik szeptember 28-án, vasárnap gyakorlatilag minden szabályra fittyet hánytak, vonatkozzon az a sávváltásokra, a betartandó sebességhatárokra, vagy akár a manőverek biztonságosságára – írja az Autoblog.it.
Olasz autócsodákkal csapatták
Stílszerűen olasz gyártmány sportkocsikat kapcsoltak le a rendőrök. A mostani rajtaütésben két Ferrari és egy Lamborghini volt érintett – a modellekről további részleteket az alábbi galériában árulunk el:




Még a biztonsági autót is „bevetették”
Két járőrkocsival fékezték meg a száguldozókat, az úgynevezett, a Forma–1-es rajongók fülének ismerősen csengő biztonsági autós metódus elvét alkalmazva, mely amilyen kockázatos, annyira hatékony is volt. A torinói közúti rendőrség által koordinált akcióban fokozatosan lassították vissza a forgalmat, majd szó szerint sarokba szorították a szabálytalankodókat.
Repült a jogosítvány, az autókat is elkobozták
A 30 és 40 év közötti svájci sofőrök nem úszták meg büntetlenül, hogy adott esetben 230 km/órás sebességgel száguldoztak, miközben 130 km/óra a maximális megengedett sebesség, akárcsak Magyarországon.
Az illegális verseny résztvevőinek jogosítványát bevonták, az autóikat pedig elkobozták.
Maga a jelenség a hatóságok szerint egyáltalán nem új keletű: sokszor a közösségi oldalakon szervezik meg a nem hivatalos eseményeket, amiknek keretében általában az A1-es, az A4-es, valamint az A22-es autópályán rögtönöznek pályanapokat.
Sportautó létére egészen hosszú karriert tudhat magáénak a Lamborghini Huracán. A 2014-es bemutatását követően megélt egy ráncfelvarrást is (2019-ben), így egészen 2024-ig volt elérhető a bolognaiak kínálatában. (Illusztráció: Lamborghini)
Az illegális versenyzők a hazai utakon is problémát jelentenek, de már többféleképpen felléptek ellenük:


