A Smart Roadster tipikus titkos tipp, egy kevésbé sikeres, de annál érdekesebb típus, amire kevesen éreztek rá. A Smart 1999-ben, az IAA-n (Frankfurti Autószalonon) mutatta be először az ilyen típusú koncepcióautóját. Az ötletük az volt, hogy kompakt méretekkel a lehető legnagyobb vezetési élményt nyújtsák, és ezzel okosan bővítsék a modellpalettát.
Emellett az ötletet gyorsan továbbfejlesztették, olyannyira, hogy két különböző karosszériaváltozatot is építettek.
Így a 2000-es Párizsi Autószalonon bemutatták a Roadster Coupét, egy második koncepcióautót, ami kapott egy zárt hátsó részt. Ez a megoldás 103-ról 189 literre növelte a csomagteret, így az autó egy hajszállal alkalmasabbá vált a mindennapi használatra.
Mindkét változat sorozatgyártása 2003 áprilisában indult meg. Az autó papíron hozta azt, amit elvártak tőle: 845 kilójával, 3,4 méteres hosszával, 1,2 méteres magasságával annyira kicsi és könnyű, hogy hozzá képest egy Mazda MX-5 túltáplált hatodikos.
Lassú eladások
Az eladási számok azonban soha nem érték el az elvárásokat. Ennek oka a magas ár, a viszonylag alacsony teljesítmény (61 LE vagy 82 LE, később a Brabustól 101 LE ), valamint a robotizált hatfokozatú automata sebességváltó volt. Ez a makrancos működésével szabotálta a vezetési élményt, és ez is szerepet játszott abban, hogy kevesen vásárolták a típust.
A nagyobb kerekekkel és két középső kipufogócsővel ellátott, tuningolt Brabus-változatok sem tudtak sokat változtatni a helyzeten. A végkifejlet borítékolható volt: az akkori Daimler-Chrysler csoport igazgatótanácsa 2005 végén a gyártás leállítása mellett döntött. Addigra 43 091 darab készült,, de ebből mintegy 11 000 darab még a raktárban porosodott. Különböző, részben a Brabusszal közösen létrehozott limitált szériákkal a Smart 2008 elejére fokozatosan eladta az összes autót.
Maguknak építették meg a tutit
Létezett azonban tíz olyan jármű, amelyet a Smart-rajongói körön kívül alig ismertek. A Smart már az autó bevezetésekor szorosan együttműködött a Mercedes-Benz motorfejlesztő részlegével és a Brabus tuningcéggel, hogy bemutassák, mi lehetséges technikailag.
Két Smart háromhengeres motort egyesítettek, hogy egy közös forgattyúsházzal rendelkező V6-os erőforrást hozzanak létre. Az 1,4 literes blokk mindkét hengersort egy-egy turbófeltöltő látta el levegővel. Így az ikermotorral 170 lóerőre és 220 Nm nyomatékra tornázták fel a motor számait. Az összes többi Smart Roadsterrel ellentétben itt az erőt egy, a ForFour dízelből származó hatfokozatú manuális sebességváltó továbbította, amelyet utólag automatizáltak és öt sebességfokozatra korlátoztak.
A tíz prototípus 5,8 másodperc alatt érte el a 100 km/h-s sebességet, végsebessége pedig 225 km/óra volt.
Teljesen átépítették
A lényegesen nagyobb erőforrás miatt a karosszéria alatti teljes hátsó részt, beleértve a hátsó felfüggesztést is, teljesen át kellett építeni. Az 50 literes műanyag benzintankot az első motorháztető alá helyezték át.
A megnövekedett teljesítmény kezelésére a hátsó tengelyre is tárcsafékeket szereltek. A szervokormányt, a klímaberendezést, az ESP-t és a kipörgésgátlót ki kellett dobni, csak ABS maradt a sofőr mellett elektronikus segédként.
Külsőleg a Smart Roadster Brabus V6 Biturbo mind a tíz prototípusát a Ferrari „Rosso Corsa” színére fényezték, az alaptípus hátsó oldalablakaiba pedig légkivezető nyílásokat vágtak. Elöl további aerodinamikai elemek, hátul pedig egy módosított légterelő gondoskodott a nagyobb leszorítóerőről.
Tíz autóból már csak három maradt
A belső térben sportülések kaptak helyet fekete, gyémántmintás steppelésű bőrrel és piros varrással, hatpontos biztonsági övekkel, valamint a karosszéria színére fényezett elemekkel, amelyek hangsúlyosabbá tették a dizájnt. Bár vad volt és vonzó, szériaautóként nem lehetett értelmezni ezt a konstrukciót.
Már egy olajcseréhez is teljesen ki kellett venni a motort, a tíz darabos “széria” pedig nem került ki a gyárkapun, a javát elbontották, mementóként három darabot hagytak meg. Az egyik megmaradt jármű a Brabusrál, kettő a Mercedes-Benz gyári gyűjteményében található.
