A Fővárosi Nyomozó Ügyészség augusztus 14-én internetes agresszió miatt gyanúsítottként hallgatott ki egy nőt, majd tőle telefont és számítógépet foglalt le. A nő a kihallgatása során a jegyzőkönyvet csak vonakodva írta alá, a tollat az asztalba vágta, és becsmérelte a jelen lévő ügyészeket. A kihallgatás után a nő távozott.
A nő aznap este visszatért, és az ügyészség bejáratánál kiabálva követelte az őrtől, hogy a lefoglalt eszközeit azonnal adják ki. Miután közölték vele, hogy csak másnap tud az ügyében intézkedni, kijelentette, hogy az ajtót összetörve úgyis bejut. A robogóját beindítva kétszer felhajtott az ajtó és járdaszakaszt határoló szegélykőre azt a látszatot keltve, hogy az épületbe be akar törni.
Ezt követően a nő a közösségi médiában élő adást közvetített, amelyben a gyanúsítottként történő kihallgatását, valamint az informatikai eszközeinek lefoglalását végrehajtó ügyészeket, továbbá az ügyészséget szidalmazta és fenyegette.
A Fővárosi Nyomozó Ügyészség elrendelte a nő őrizetbe vételét, majd gyanúsítottként hallgatta ki hivatalos személy elleni erőszak miatt. A büntetett előéletű, jelenleg is több büntetőeljárás hatálya alatt álló elkövető nem ismerte el a bűncselekmény elkövetését.
Ma már bármi megtörténhet robogóval is Magyarországon:

