Az intézmény kutatói a napokban beüzemelték egy új elveken alapuló, széles látószögű, szélvédőn megjelenített kijelző (head-up display ‒ HUD) szimulációs rendszerét. Várhatóan 2027-re készülnek el az új generációs kijelző gépjárműbe beépített prototípusával.

Míg a jelenleg értékesített autók mindössze két százaléka rendelkezik HUD alkalmazással, az előrejelzések szerint öt éven belül már minden ötödik autóban működik majd ilyen kijelző, miközben a haszonjárművek piacán is komoly érdeklődés mutatkozik.

A jelenleg használt head-up kijelzők komoly hátránya, hogy különféle optikai hibákkal működnek és szűk látószögűek, így nem alkalmasak kiterjesztett valóság alkalmazására, melynek során a valós környezetbe virtuális elemek, például irányjelző nyilak, fontos objektumok körvonalai, figyelmeztető jelek és színek is vetíthetők.

Galéria:

3 fotó

A BME-n ezért tűzték ki célul egy olyan új generációs HUD-technológia kifejlesztését, amely újszerű elveken alapul, széles látószöge pedig lehetővé teszi a kiterjesztett valóság korábban elképzelhetetlen szintű alkalmazását is.

A magyar kutatók által kifejlesztett technológia ráadásul fajlagosan olcsóbb a hagyományos rendszereknél, így az új megoldás máris felkeltette az iparági szereplők érdeklődését. Várhatóan már idén sorra kerül a még fennálló technológiai kérdések megválaszolása, hogy a rendszer fő elemeinek megtervezése és kialakítása nyomán két éven belül létrejöjjön a beépíthető prototípus is.