Hétköznapinak egyáltalán nem mondható rendszámra bukkant a Vezess olvasója, egy Audi S3-ról ugyanis a BAJNOK–1 kombináció olvasható le – bizony, ez az egyedi rendszám ékesíti a 2014-es évjáratú, kék színben pompázó Audit. Az okairól napestig lehetne találgatni: utalhat akár a vélt vagy valós közúti képességeire, vagy arra, hogy valamilyen műfajban – legyen az akár sport, akár zene – kiemelkedően teljesít.

Fotó: Vezess-olvasó
Mint arra már utaltunk, egy 2014-es modellen lelhető fel ez a különleges azonosító, tehát a cikkünknek egy harmadik generációs S3 a főszereplője. Az ingolstadti márka az A3 nagy teljesítményű testvérével először 1999-ben dobta piacra, a szóban forgó generáció pedig 2013-tól 2020-ig tartott. Ennek a korszaknak a különlegességét az adta, hogy először vált elérhetővé háromajtós kivitelben is az S3.
A képre kattintva galéria nyílik:




Félmillióért mi is bajnokok lehetünk
Természetesen bárkinek lehet hasonlóan jópofa rendszáma – aki megfizeti az árát. Egyedi és egyéni rendszámot igényelni február óta lényegesen drágább mulatság. Míg egészen sokáig ezek ára 435 000, illetve 112 450 forint volt, az idei év elején bevezetett áremelések után már 587 250, valamint 151 810 forintot kell érte fizetni.
Nem csak az áruk adja a kettő közötti, egyébként tetemes különbséget, hanem az is, hogy egyéni rendszám esetében a sztenderd, 2+2+3-as felépítéshez kell igazodni a választásnál, míg az egyedi rendszámnál hat betű és egy szám, öt betű és két szám, négy betű és három szám, továbbá három betű és négy szám is alkothat egy kombinációt.
Fontos azonban tisztázni, hogy obszcén kifejezéseket pénzért sem vehetünk, sőt, amióta 2022 júliusában megérkezett az új, kétszer két betűből és három számból álló formátum, egy szigorítással arra is kényesen ügyeltek, hogy sem magyar, sem pedig más nyelven ne alkossanak értelmes szavakat a rendszámok, ezért azok első két betűje kizárólag két magánhangzó vagy két mássalhangzó lehet.
Akit bővebben érdekel a téma, illetve maga az igénylési folyamat, annak a Vezess alábbi cikke kiváló mankó lehet:
Ez esetben ugyan az S3 ötajtós, úgynevezett Sportback változatáról beszélünk, a motor egységes. Az akkor új fejlesztésű, 2,0 literes, soros négyhengeres és turbóval ellátott benzinmotor 300 lóerős teljesítményt, 380 Nm-es nyomatékot és 5,1 másodperces 0–100 km/óra közötti gyorsulást kínált, mindezt 6,9 literes átlagfogyasztás kíséretében. Az Audi S3 végsebességét elektronikusan szabályozták 250 km/órában.
Illusztráció: Audi
Olyannyira újragondolták a TFSI-blokkot, hogy csupán 1984 cm3-es lökettérfogatában egyezett meg díjnyertes elődjével, aminél csak öt kilóval könnyebb, de összetettségét figyelembe véve a 148 kilogramm egyáltalán nem sok. Az S3-at rendszerint hatfokozatú, könnyű szerkezetes manuális váltóval szerelték, de – ahogy ez esetben is tették – hatfokozatú S-tronic sebességváltóval is lehetett rendelni.
Az egyedi rendszám azonban még a szigorúan szabályozott jogi környezet mellett is lehet kétélű fegyver. Erről bővebben tudna mesélni az a Mustang-tulajdonos, akinek az esetéről az alábbiakban írt a Vezess:



