Max Verstappen 2024-ben ugyan még behúzta zsinórban negyedik Forma-1-es világbajnoki címét a Red Bull-lal, de az idei év már egyértelműen a McLarené, a holland csak abban bízhat, hogy 2026-ra, az új szabályoknak megfelelően épülő autóval újra az élen lehet.
Ebben új partner is segíti majd a saját erőforrások gyártására átálló Red Bullt: már 2023 elején bejelentették, hogy a jövő évtől a Ford is nevét és tudását adja a munkához – sőt, valójában már jó ideje együtt dolgoznak.
Ugyancsak 2023-ban jelentették be a Ford Mustang eddigi legerősebb közúti – de pályára hegyezett – változatát, a GTD-t, amely a GT3-as versenyautó továbbfejlesztése, egyben finomítása 815 lóerős motorteljesítménnyel, 325 km/óra végsebességgel és 900 Nm-es csúcsnyomatékkal. Az 5,1 literes V8-assal szerelt brutális járgány aztán tavaly – saját korábbi eredményét megjavítva – 6:57,685-os időt futott a Nürburgring hosszú, 20,8 km-es Nordschleife körén, Verstappen egyik kedvenc nem-F1-es helyszínén, ahol idén már – álnéven – egy Ferrarival is tesztcsúcsot teljesített.
Láthatjuk, összeérnek a szálak, nem meglepő tehát, hogy – miután megkezdődtek a kiszállítások – a négyszeres világbajnok nemrégiben megkapta saját GTD-jét is, melyet az autós újságíró Chris Harrisszel (Jalopnik, Top Gear, YouTube stb.) együtt futtatott meg egy dél-franciaországi privát pályán.
A négyszeres F1-bajnok előbb egy Ford RS200-essel melegített – az az autó 1986-ban készült a B csoportos ralifenevad homologizációs változataként –, majd átült saját Ford Mustang GTD-jébe. A holland először az autó “ütős” metálkék színét dicsérte, majd azt is elárulta, hogy a versenypályákon nem szokása a bejárás, inkább az első körön “érez rá”. A GTD padlólemezét ennek megfelelően “a határok keresése közben” oda is verte az elején, de a két összkerekes modell kapcsán azt is elárulta, hogy nem szereti az elsőkerék-hajtást:
“Nekem az nagyon unalmas. Sőt: antivezetés. Vezettem már ilyesmiket szimulátoron, szerintem a világon nincs rosszabb annál” – állította.
A hosszú, háromnegyed órát közelítő videó részletes leírása persze meghaladja egy online cikk kereteit, de autóbolondoknak és Verstappen-rajongóknak kötelező, íme, így zajlott a csapatás:

