A berlini szenátus azt tervezi, hogy mintegy 19 kilométernyi útszakaszon megszünteti a 30 km/órás sebességkorlátozást. Nézzük, hogyan indokolják ezt a lépést, és mely utcákat érinti a változás!
A helyi vezetés összesen 34 útszakaszon tervezi végleg feloldani a 30 km/órás korlátozást, összesen körülbelül 19 kilométeres hosszúságban – számolt be az RBB egy, a keddi szenátusi ülésre készült előterjesztés alapján. A hírt elsőként a a Berliner Zeitung közölte.
A mobilitási és környezetvédelmi ügyekért felelős szenátusi hivatal azzal indokolta a sebességkorlátozások eltörlését, hogy az érintett területeken jelentősen javult a levegő minősége. Az Európai Unió által meghatározott határértékeket időközben elérték, így további levegőtisztasági intézkedések már nem szükségesek.
A sebességkorlátozás megszüntetésének gyakorlati következményei is lesznek: az újság szerint akár 128 jelzőlámpát is át kell programozni, aminek becsült költsége körülbelül 1,6 millió euró (kb. 608 millió forint).
Ugyanakkor rengeteg helyen maradnak a 30 km/órás korlátozások, sőt van, ahol éjszakára kiterjesztik a tilalmat. Ezek az új zónák összesen 230 kilométernyi útszakaszt érintenének este 10 óra és reggel 6 óra között. Ennek oka azonban nem a levegőtisztaság, hanem a zajvédelem fokozása.
Javaslat szintjén felmerült már pár évvel ezelőtt az is, hogy az egész Európai Unióban így csökkentenék nullára a halálos balesetek számát 2050-ig. A tendencia egyértelműen kirajzolódik, Párizs például évek óta igencsak rövid pórázon tartja az autósokat, így a belső kerületekben, még 2021 őszén 30 km/órás sebességkorlátozást vezetett be. Bolognában a 30 km/órás korlátozás bevezetése óta jóval csökkent a balesetek száma, Montreux városa pedig a zaj csökkentése miatt döntött a 30-as korlátozás mellett az éjszakai órákra.

