Több vádpont miatt kell majd felelnie egy texasi férfinak, miután egy éjszaka alatt kétszer is megfuttatta a rendőröket. A 22 éves férfit előbb egy Cadillac ellopása után tartóztatták le, majd a rendőrök autóját kötötte el annak ellenére, hogy előtte megbilincselve már beültették a hátsó ülésre.

A hatóságok szerint az autótolvaj azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy szabálytalanul, világítás nélkül közlekedett az I-20-as autópályán. Az első üldözésnek egyébként egy baleset vetett véget, melyet megelőzően 160 km/órás sebességgel száguldott a menekülő férfi – írja helyi beszámolók nyomán a Road & Track.

Ezután gyalog próbált meg olajra lépni, de nem járt sikerrel. Mivel a balesetben könnyű sérüléseket szenvedett, az orvosi ellátásra várva döntött úgy, hogy tesz egy újabb próbát a szökésre – ekkor mászott át a volán mögé a rendőrautóban. Később azzal is 160 km/órára gyorsított, viszont másodjára sem úszta meg: ezúttal a szöges drót állította meg.