Nem volt egyszerű napjuk a budaörsi rendőröknek, ugyanis bizonytalan közlekedése miatt leintették azt a 44 éves férfit, aki anyaszült meztelenül, fürdőnadrágját a térdére fektetve kocsikázott – írta a Rendészeti Államtitkárság.

Összefüggéstelenül beszélt a megállított férfi: az egyik percben tankolást, a másikban kocsimosást emlegetett úti céljaként. Iratok nem voltak nála, a kocsi két kereke is defektes volt, a lökhárítója pedig megrongálódott.

Beismerte, hogy érintőlegesen kitért két pálinkára, de fogalma sem volt, hogy mikor és hol fogyasztotta.

Anyaszült meztelenül, fürdőnadrágját a térdére fektetve kocsikázott Budaörsön az a 44 éves férfi, akit bizonytalan...

Közzétette: Rendészeti Államtitkárság – 2025. június 14., szombat

Miután az egyetlen ruhadarabját magára húzta, a rendőrök előállították. A szokásos protokoll közben, melynek során azonosították és átvették a kocsi kulcsait, azonban agresszívan üvöltözni kezdett. Ülő helyzetben próbált rúgkapálni és menekülni, közben meg is harapta az egyik rendőrnő alkarjára – emiatt lefektették a földre.

0,57 mg/l-es értéket jelzett az alkoholszonda, ezért vér- és vizeletmintavételre kórházba szállították. Eljárás indult ellene.

Mostanában nem ő volt az első ittas sofőr, aki összetűzésbe keveredett az intézkedő rendőrökkel. A korábbi eset részleteiről az alábbi cikkben írt a Vezess: