Az év elején mutatta be új – ahogy egy korábbi cikkünkben fogalmaztunk – túlvilági sportautóját az Aston Martin, a múlt hétvégi Forma-1-es Monacói Nagydíj előtt újabb mérföldkőhöz érkezett a Valhalla. Miután a modell sikeresen átment az utolsó szükséges teszteken, 2005 és 2006 világbajnoka, Fernando Alonso is kipróbálhatta, ráadásul egy egész különleges helyszínen, Monte-Carlo utcáin.
A képre kattintva galéria nyílik:




A Valhalla hajtásának alapját a 4,0 literes, ikerturbós V8-as motor adja, mely önmagában 828 lóerős, viszont a három villanymotorral kiegészülve már 1079 lóerős rendszerteljesítményről, mellette pedig 1100 Nm-es csúcsnyomatékról beszélhetünk. Ezek mellett immáron hivatalos menetdinamikai adatokat is közölt az Aston Martin, de sem a 350 km/órás, elektronikusan szabályozott végsebesség, sem a 2,5 másodperces 0–100 km/órás gyorsulás nem jelent különösebb meglepetést.
„Az elmúlt 18 hónapban közelről kísértem figyelemmel ezt a projektet, melyen együtt dolgoztam a fejlesztőcsapattal” – fogalmazott Alonso a Valhalláról. „Az, hogy a Valhalla dinamikus képességeit a Monacói Nagydíj hétvégéjén mutathattam be a világnak, fantasztikus pillanat, de nemcsak nekem, hanem a márka számára is. Megerősíthetem, hogy a Valhalla mind az utakon, mind a versenypályán igazi szuperautóként viselkedik.”
Fotó: Aston Martin
Az Aston Martin szupersportkupéjából mindössze 999 darabot fognak gyártani, a szállítások várhatóan 2025 második felében kezdődnek.
Alonso monacói kalandjáról videó is készült, amit itt lehet megnézni:
A szabadedzések előtt megejtett bejáratáskor még nem is sejthette Alonso, milyen keserű szájízzel fog távozni a hercegségből. A vasárnapi versenyen ugyanis stabil pontszerző helyen autózott, amikor cserbenhagyta őt a technika – ezzel a spanyol 2025-ös vesszőfutása folytatódik, így 8 futam után is pont nélkül áll a bajnokságban. Hogy miért is fest rosszul a kétszeres vb-győztes helyzete, arról itt írt a Vezess:


