Továbbra is gyerekcipőben jár az önvezető technológia, pedig már évek teltek el azóta, hogy bekerült a köztudatba. Megjelenését elsősorban arra hivatkozva forszírozzák, hogy az önvezető járművek sokkal biztonságosabbak lesznek a hús-vér embereknél.
Ugyanakkor ez nem jelent egyet azzal, hogy nem is hibáznak. Ezt támasztja alá egy napokkal ezelőtti felvétel is, amit Kínában rögzítettek: a Redditre feltöltött videón az látható, hogy egy sofőr nélküli kisteherautó egy elektromos robogót vonszol magával, amit az úttesten heverve „szedett össze” – írja a Carscoops.
A Jiushi Intelligent Technology szerint a videón látható eset egy korábban történt balesetre vezethető vissza – igaz, nem a kínaiakban nem merült fel a kérdés (legalábbis nyilvánosan nem), miért nem észlelte a jármű a földre került rollert, noha az beszorult az egyik kereke alá. A cég azt állítja, ez volt az első alkalom, amikor a flottájuk hasonlóan szerencsétlen balesetbe keveredett.
Autonomous delivery van drags scooter along
byu/MikeHeu inWTF
Az eset másnapján azonban újabb, magyarázkodásra okot adó baleset történt: a Jiushi egy másik autója hátulról nekiment egy parkoló terepjárónak. A cég úgy kommentálta a második incidenst, hogy távolról vezethették a járművet, ugyanis az autonóm funkcióit kikapcsolták. Mivel alacsony sebességnél történt a koccanás, személyi sérülés nem történt.
Mindenesetre a közelmúltbéli események egészen más megvilágításba helyezik mindazt, ahogy a Jiushi a tavalyi premier alkalmával „a világ legfejlettebb önvezető logisztikai járművének” nevezte az önvezető furgonját, mely teljes mértékben kamerák és szenzorok segítségével tájékozódik – igaz, egyelőre úgy tűnik, nem vesz sallangmentesen minden akadályt.
Ilyenkor merül fel a kérdés, ki a hibás, ha az autonóm, illetve valamelyik vezetéstámogató rendszer elszúr valamit? A Vezess körbejárta a kérdést:

