Máris búcsút inthetett ideiglenes vezetői engedélyének egy ausztrál tinédzser, akit múlt héten mindössze négy óra leforgása alatt háromszor is gyorshajtáson értek – írta a Road & Track.

A fekete Jaguar F-Pace-t először 110 km/órával mérték be – amellett, hogy több mint 20 km/órával lépte túl a megengedett sebességet, a kezdő jogosítványa alapján nem is mehetett volna 100 km/óránál gyorsabban. Alig egy órával később megint kihúzta a gyufát a 19 éves lány, aki 215-tel száguldozott a 110-es tábla ellenére. Emiatt már felfüggesztették a vezetői engedélyét, emellett három hónapra elkobozták az autója rendszámtábláit.

Néhány óra elteltével még erre is sikerült rátenni egy lapáttal, ahol megint a 110 km/órás sebességhatárnál repesztett 201-gyel. A harmadik gyorshajtás után már letartóztatták a fiatal sofőrt, akinek így kétrendbeli meggondolatlan és veszélyes sebességű vezetés, illetve 45 km/órát meghaladó mértékű sebességtúllépés miatt is bíróság elé kell állnia. Ezen felül azért is felelnie kell, mert engedély nélkül vezetett, illetve a rendszámtáblák elkobzását is figyelmen kívül hagyta.

Óvadék ellenében szabadlábra helyezték, azonban a második eset miatt április 30-án, a harmadik kihágás kapcsán pedig június 13-án lesz a bírósági meghallgatása.

Mint arról a Vezess is beszámolt, már a magyar utakon is egyre gyakoribb, hogy rövid idő alatt többször gyorshajtáson kapnak egy-egy autóst – az sem ritka, hogy ugyanaz a traffipax örökíti meg a szabálytalanságot: