Visszaeső autófeltörővel akadt dolga a Budapesti Rendőr-főkapitányságnak (BRFK): a rendőrök „régi ismerősként” hivatkoztak O. Emilre, akire március 25-én figyeltek fel a Vagyonvédelmi Osztály Gépjármű Bűnözés Elleni Alosztályának nyomozói, miután a férfi gyanúsan körözött egy fővárosi bevásárlóközpont parkolójában.

A BRFK Facebook-bejegyzése szerint a férfi 10-15 percen át tartott terepszemlét a nagy értékű autók között, végül ki is nézett magának egy BMW-t. Akcióba is lendült, amint a BMW tulajdonosa az utasával együtt eltűnt a plázában. A nyomozók ezek után végignézték, ahogy O. Emil értékek után kutatva nyitogatja az ajtókat, de hiába – a körültekintő tulajdonos ugyanis semmit sem hagyott a kocsiban. Ezzel szemben O. Emil autójából két jeladóblokkoló került elő: ezek segítségével akadályozható meg, hogy a kiszemelt jármű még akkor se záródjon le, ha a sofőr rányom a távirányítóra.

BMW-t tört fel a rendőrök előtt, mesélt, mint Andersen 1

Fotó: BRFK Budapesti Rendőr-főkapitányság/Facebook

O. Emil a múltja ellenére megpróbálta kimagyarázni a helyzetet, azonban a rendőrök nem hitték el az általa hihetőnek vélt történetet.

Állítása szerint fogalma sem volt, mit vásárolt a piacon. Azt hitte, wifi-jelerősítő, de mivel nem működött, vissza akarta vinni. A pláza parkolójában azonban hirtelen eszébe jutott, hogy látott már ilyet – és gondolta, kipróbálja. A BMW pont jónak tűnt a tesztre. Amikor észrevette, hogy nem villan a kocsi indexe, mikor lezárják, arra gondolt, talán nyitva maradt. Ezért, saját elmondása szerint, segíteni akart: kinyitotta az ajtókat, benyomta a zárgombokat, majd szépen visszazárta a kocsi ajtajait

– idézték fel O. Emil hazugságát.

BMW-t tört fel a rendőrök előtt, mesélt, mint Andersen 2

Fotó: BRFK Budapesti Rendőr-főkapitányság/Facebook

O. Emilt a X. Kerületi Rendőrkapitányságon lopás miatt hallgatták ki, majd őrizetbe vették. Mi a tanulság? A hazug autófeltörőt hamarabb utolérik, mint a sánta kutyát.