Kifejezetten szeles, kellemetlen napok elé nézünk, és az erős, viharos szél szokatlan feladatok elé állíthatja a járművezetőket, függetlenül attól, mivel közlekednek.

Az oldalszél könnyen letéríthet bármilyen járművet a nyomvonaláról, ami főként a kevés rutinnal rendelkező járművezetőket állítja nagy kihívás elé. Ilyenkor alap a lassúbb, mérsékelt sebesség, valamint a fokozottabb óvatosság, de számítani kell a szélárnyék jelenségre is, amennyiben nagy méretű gépjármű mellett haladunk el (pl. előzések során).

A szeles idő ugyanakkor egészen másféle problémákat is felvet, hiszen az erős szél sokaknál fejfájást okozhat.

Előrejelzés

Figyelmeztető előrejelzés Magyarország területére 2025.04.11 péntek éjfélig ‒ Csütörtök reggeltől, délelőttől nagy területen viharossá fokozódik az északi, északnyugati szél: 65-70 km/h-s széllökések is előfordulhatnak. Kora estétől mérséklődik a légmozgás. Pénteken napközben az Észak-Dunántúlon és a középső országrészben fokozódik viharossá (65-70 km/h) az északnyugati szél. Estére mérséklődik a légmozgás ‒ olvasható a met.hu-n.

A fejfájás tökéletes melegágya az olyan – a közúti közlekedés körében nem kívánatos – hatásoknak, mint a figyelmetlenség, a szétszórtság, a türelmetlenség, a koncentrációképesség csökkenése, vagy éppen az agresszív járművezetői magatartás megjelenése.

Közlekedj tehát mindezek tudatában, légy óvatos, türelmes és körültekintő.

A tehergépjárművek előzése mellett szeles időben még fokozottan figyelni kell alagutakba való be- és kihajtásoknál, völgyhidakon, ahol sokkal erősebbek lehetnek a széllökések és váratlanul érhetnek minket.

Ilyen például az M6-oson található négy alagútpár vagy a Kőröshegyi völgyhíd az M7-es autópályán.

Ilyen erős szélben porviharokra is számítani kell. 2023-ban nagyon súlyos baleset történt az M1-esen a rossz látási viszonyok miatt: