A fényjelzés több mint fél órán keresztül mutatott piros jelzést, az autósok pedig számolatlanul mentek át ennek ellenére, köztük két Volán-busz is – írta a 444 olvasója, aki a felvételt készítette. Mi pedig utánajártunk, hogy ilyen helyzetben mi a teendője a járművezetőnek.

 

Ha üzemszerűen működik az átjáró biztosítóberendezése, akkor a behatási ponton áthaladó vonat érzékelése után a sorompó záródik. Először a fényjelző vált vörösre, és jó tudni, hogy már ez is tiltja az átjárón áthaladást, hiába van még fent a sorompó rúdja. A 12 másodperces elővillogási idő elteltével a csapórúd fizikailag is zárja a kereszteződést. Vasúti átjáróban 5 km/óra a minimumsebesség. Szóval, ha a piros jelzés megjelenésekor éppen ráhajtasz a sínre, akkor is biztosan van annyi időd, hogy átérj, mielőtt jön a vonat.

Optimális esetben a zárás után leghamarabb 30 másodperccel már megérkezik a kereszteződésbe a vonat, bár itt is lehetnek eltérések. Például egy 160 km/órás sebességű szakaszon közlekedhet jóval lassabb tehervonat is, ami a zárás után nyilvánvalóan később ér majd a kereszteződésbe.

De mi történik akkor, ha nem jól működik a lámpa?

Magától nem igazán szokott tönkremenni egy vasúti biztosítóberendezés, a meghibásodások leginkább kábelszakadásra vezethetők vissza. Ezek lehetnek elszántásból is, de jellemzőbb, hogy egyszerűen ellopják a rézvezetékeket. Egy vasúti átjáró biztosításához több kilométernyi kábel szükséges, hogy a sínszálak közé fektetett jelfeladó berendezés kommunikálhasson a biztosítóberendezéssel. A digitális átállás erre is megoldást kínálhat, hiszen az adat optikai kábelen is haladhat, ami kevésbé vonzó préda a tolvajok számára, és mivel ezt gyűrűbe is lehet kötni, egy szakadás nem okozza feltétlenül a berendezés „megvakulását”.

Ha valamilyen okból megszakad a kapcsolat a behatási pont és a sorompó között, akkor a biztosítóberendezés azonnal vörösre – tilosra – vált. Mivel az eszköz nem tudja, jön-e vonat, vagy már áthaladt-e, ez a legbiztonságosabb reakció a hibára. Egy idő után gyanús lesz az autósoknak, hogy nem jön a vonat, valami nincs rendben. Ilyenkor azt lehet csinálni, akárcsak fehéren villogó lámpa esetén, amit a KRESZ is előír:

“A vasúti átjárót megközelíteni csak fokozott óvatossággal szabad”

Minden esetben meg kell győződni arról, hogy vasúti jármű nem érkezik, és ha mégis, akkor meg kell tudni állni. Amennyiben a vasúti átjárót biztosító berendezés üzemzavarát észleljük, abban az esetben kötelező az átjáró előtt megállni, akár az autóból kiszállva megbizonyosodni róla, hogy nem jön vonat, majd továbbhaladni.