Kevesen engedhetik meg maguknak a limitált szériás vagy egyedi járműveket, éppen ezért egyre sokszínűbb iparág lesz a karosszériaépítés. Vannak, akik jókora bátorsággal vágnak bele egy-egy ilyen projektbe, és sokszor különböző modellekből próbálnak egyet összerakni. Ennek megfelelően az eredmény finoman szólva is megosztó ilyenkor, és erre „jó” példa a Volkswagen Bogár és a Ford Focus szerelemgyereke, három keréken, aminek a Facebook Marketplace-en próbálnak gazdát találni.

A szokványosnak semmiképpen sem mondható tricikli 2019-ben készült, melynek alapját egy 2003-as bogárhátú Volkswagen adta. A kivitelező nemes egyszerűséggel levágta az autó hátsó részét, a hátsó tengelyt pedig egyetlen, csővázra szerelt kerékre cserélte. A művelethez egy pick-up alkatrészeit is felhasználta, a kipufogó pedig függőlegesen kapott helyet.

Triciklit csináltak egy Bogárból, keresztezték egy Focusszal, bizarr lett az eredmény 1
Triciklit csináltak egy Bogárból, keresztezték egy Focusszal, bizarr lett az eredmény 2

Triciklit csináltak egy Bogárból, keresztezték egy Focusszal, bizarr lett az eredmény

Triciklit csináltak egy Bogárból, keresztezték egy Focusszal, bizarr lett az eredmény

Triciklit csináltak egy Bogárból, keresztezték egy Focusszal, bizarr lett az eredmény 13
Triciklit csináltak egy Bogárból, keresztezték egy Focusszal, bizarr lett az eredmény 14
Triciklit csináltak egy Bogárból, keresztezték egy Focusszal, bizarr lett az eredmény 15
Triciklit csináltak egy Bogárból, keresztezték egy Focusszal, bizarr lett az eredmény 16
Triciklit csináltak egy Bogárból, keresztezték egy Focusszal, bizarr lett az eredmény 17
Triciklit csináltak egy Bogárból, keresztezték egy Focusszal, bizarr lett az eredmény 18
Triciklit csináltak egy Bogárból, keresztezték egy Focusszal, bizarr lett az eredmény 19
Triciklit csináltak egy Bogárból, keresztezték egy Focusszal, bizarr lett az eredmény 20
Triciklit csináltak egy Bogárból, keresztezték egy Focusszal, bizarr lett az eredmény 21
Triciklit csináltak egy Bogárból, keresztezték egy Focusszal, bizarr lett az eredmény 22
Fotó megosztása:

Mindössze a tükrök, az ajtókilincsek, az első szélvédő dőlésszöge, valamint az ötküllős felniken található VW-embléma maradt meg a Bogárból, minden más gyökeres változáson esett át. Az ajtókat teljesen átformázták és feketére festették, a tetőt pedig egyedi panelekből rakták össze, ügyelve arra, hogy több fény jusson a kétülésesre zsugorított utastérbe. Ami pedig a belteret illeti, a csontokkal díszített kormánykereket és sebességváltót leszámítva többnyire érintetlen maradt. Ugyanakkor az ülések narancssárga kárpitozást kaptak, összhangba hozva azokat a karosszéria egyes elemeivel.

Elölre pedig egy ráncfelvarrott, harmadik generációs Ford Focus „arcát” helyezték fel, beleértve a fényszórókat, az első lökhárítót és sárvédőket, illetve a motorháztetőt. Ebben is van azonban egy csavar, ugyanis a motorháztető a lökhárítóval és a sárvédők egy részével együtt nyílik fel. A kerékíveknél sajnos kiütközik, mi a rákfenéje annak, ha különböző autók alkatrészeit próbálják meg becsúfolni egy koncepcióba, ugyanis az elem több pontosan sem illeszkedik megfelelően a kerekekhez.

Triciklit csináltak egy Bogárból, keresztezték egy Focusszal, bizarr lett az eredmény 23

A fura szerkezetet a Volkswagen négyhengeres, 1,9 literes TDI-motorja hajtja, 100 lóerős teljesítménnyel és 240 Nm-es forgatónyomatékkal – legalábbis a 2000-es évek elején ez volt a helyzet, amikor a mai viszonyokhoz képest sokkal engedékenyebbek voltak a károsanyag-kibocsátásra vonatkozó előírásokat. Beépítése előtt teljes felújításon esett át a motor: új vízpumpát, termosztátot, vezérműszíjat és tömlőket kapott. Az átalakítás óta több mint 16 ezer kilométert tettek meg a Bogár-Focusszal, a korábbi futásteljesítmények egyik típus esetében sem ismertek.

Eddigi tulajdonosa szerint is tavaszi, nyári és őszi jármű született, amit nagyon gazdaságosnak és megbízhatónak tart a dízelmotor miatt. Elmondása szerint autópályán is gond nélkül megy 120-130 km/órás sebességgel, sőt, a tempomat segítségével még szabályozni is tudja. Kizárólag az ablakok hiánya jelent hátrányt nagyobb tempónál.

Triciklit csináltak egy Bogárból, keresztezték egy Focusszal, bizarr lett az eredmény 24

Eddig az Egyesült Államokban, azon belül is egy dél-karolinai településen várta a VW-tricikli, hogy új életet kezdhessen. Az egyedi autóért 7500 dollárt, átszámítva közel 2,6 millió forintot kértek, és valaki meg is adta érte.