Annyira ikonikus modell volt annak idején a Lamborghini Countach, hogy az 1980 és 1983 közötti Monacói Nagydíjakon még a Forma-1 hivatalos biztonsági autójaként is szolgált. Az olasz márka csúcsmodelljét 1974-től 1990-ig gyártották, de mindössze 1983 példány készült belőle ez idő alatt, háromféle – 3,9, 4,8, illetve 5,2 literes – motorral.

Két évtizedig egy garázsban porosodott a ritka sportkupé egy piros színű, 1985-ös darabja, a közelmúltban azonban az autótisztításra és -ápolásra szakosodott Larry Kosilla, az Ammo NYC atyja a Curated autókereskedés csapatával összefogva úgy döntött, visszaadja régi fényét. Meg is örökítették a folyamatot az első pillanattól kezdve, így az is látszik, hogy szinte teljesen mocskosan húzzák ki a garázsból a jobb sorsra is érdemes Countach-t.

Egerek is laktak a méltatlanul elhanyagolt Lamborghiniben 1

Rögtön több alkatrészt is leszereltek róla, hogy a sok port és szennyeződést magasnyomású mosóval távolítsák el, ami már önmagában sokat dobott a több száz lóerős Lamborghini megjelenésén. A munka aprólékosabb része ezután következett a karosszéria teljes pamacsolgatásával – Kosilla később elővette a habborotvát és a polírozót is, de ezekkel is nagyon óvatosan kellett bánni, hogy ne sérüljön a festék és az átlátszó bevonat.

A karosszéria után komolyabb kihívást jelentette a motorház és a csomagtér, utóbbi méghozzá annyira, hogy a kárpitozás alatt még egérfészekre utaló nyomokat is találtak, de piskóta a penészes utastér sem volt piskóta.

Egerek is laktak a méltatlanul elhanyagolt Lamborghiniben 2Egerek is laktak a méltatlanul elhanyagolt Lamborghiniben 3

A rengeteg munkaóra viszont meghozta gyümölcsét, a végeredmény önmagáért beszél:

Egerek is laktak a méltatlanul elhanyagolt Lamborghiniben 4

Akit mélyre menően is érdekel a Countach takarítása, és van éppen szabad félórája, az alábbi videóval kielégítheti igényeit: