Tucatszámra írtunk már a Vezessen keveset futott autókról, illetve ellenkezőikről, az adott esetben milliomos kilométerfalókról, de mindig akad egy újabb, amin megragad az ember tekintete. Ilyen szempontból kilóg a sorból az a Honda CR-X is, amivel összesen 17, azaz tizenhét kilométert sikerült megtenni, amióta legördült a japánok gyártószalagjáról 1990-ben.

Mind a 31 évét letagadhatja ez a Honda 1

A képre kattintva galéria nyílik!

Vajon mi lehet a roppant, még múzeumokban rostokoló autókra sem jellemző mozgásszegény életmód hátterében? Az autót ár nélkül meghirdető Garagisti leírása alapján egy lisszaboni Honda-kereskedésből hozták el 30 évvel ezelőtt, ahonnan egy privát garázsba szállították. Ezt követően tartóbakokon töltötte az évtizedeit. Mondani sem kell, a mai napig megvannak a papírszőnyegek, a gyári jelölések, illetve a gumik, amiket legfeljebb az idő vasfoga koptathatott.

Sőt, a soros négyhengeres, 1,6 literes és 150 lóerős motorban is még az az olaj csörgedez, amit a Hondánál töltöttek bele annak idején. Az oldal szerint az elmúlt évtizedek során csak a fékfolyadékot és az akkumulátort cserélték le. Kívülről is az érintetlenség jellemzi az ezüst színben pompázó CR-X-et, mivel tisztára úgy néz ki, mintha most, 2021-ben gyártották volna. (A kompakt sportkupé amúgy 1984 és 1991 között szerepelt a japánok kínálatában.)

Mind a 31 évét letagadhatja ez a Honda 2

Mint írtuk, az árát nem jelölték meg, de annyi biztos, hogy sok pénzt el lehet kérni ezért a darabért, mivel ritkán találni régi Hondát ennyire makulátlan állapotban, pláne 31 évesen.