Amikor 1988. január 18-án a lehető legrosszabb hírrel ébresztették Ari Vatanent a bamakói szálláson, joggal érezhette úgy a népszerű versenyző, és vele együtt az egész Peugeot-csapat, hogy itt számukra véget ért a verseny. Hosszú évek távlatából visszatekintve azonban talán pont ez a gyomros segítette hozzá a márkát és a finn versenyzőt hosszú távú sikereikhez.

A történet persze korábban kezdődött, jóval korábban. Az 1960-as években a Peugeot 404-ből kifejlesztett versenyautó négyszer is győzni tudott a kelet-afrikai Safari Rallyn. Ezután az utód, az 504-es méltó módon vitte tovább a “hagyományt”: a hetvenes években két-két alkalommal győzött a Safari-, illetve Marokkó-ralin, ötször pedig az Elefántcsontpart-ralin. Amikor pedig a rali-világbajnokságban kegyvesztetté váltak a B csoportos versenyautók, a kétszeres világbajnok Peugeot 205 T16 visszatért a nagy elődök sikereinek a színpadára, és a terepraliban folytatta pályafutását.

 

Az 1981-es év ralivilágbajnoka, a terepraliban is kiváló eredményeket elkönyvelő Ari Vatanen ekkor már három éve versenyzett Peugeot-val – pontosabban másfél eredményes évet követően egy iszonyatos balesetet szenvedett, ami után újabb másfél éven át lábadozott. Orvosai már azt is csodának tartották, hogy életben maradt, nemhogy visszatérhet a versenyzéshez. De visszatért, méghozzá a Peugeot 205 első dakaros bevetésén, 1987-ben, és rögtön meg is nyerte a világhírű versenyt.

Időközben a Peugeot úgy döntött, hogy marketingszempontból szerencsésebb a frissen bemutatott 405-ös szedánt indítania a Dakaron. A 205 T16 hajtásláncát átültették tehát a nagyobb lépcsőshátúba, az újdonsült versenyautót pedig rábízták a finn pilótára. Vatanen hozta is a papírformát, egészen a tizennegyedik szakaszig, amelynek hajnalán egyszerűen ellopták az autóját a zárt és őrzött táborból.

A versenyautó, amelyet a rajt előtt loptak el, és váltságdíjat kértek érte 1

Hogy ez miként történhetett meg, soha nem derült ki. A tolvajok azonban a jelek szerint tisztában voltak azzal, mi került a birtokukba: 25 millió frankot (ez nagyon-nagyon sok pénz, még ma is az lenne – milliárd forintos nagyságrend!) követeltek azért, hogy visszaadják a versenyautót. A rablók végül nem jelentkeztek többször, az autót pedig megtalálták egy elhagyatott helyen – mivel azonban Vatanen több mint 30 percet késett a rajtról, automatikusan diszkvalifikálták.

A versenyautó, amelyet a rajt előtt loptak el, és váltságdíjat kértek érte 2A szakaszt ennek ellenére önszorgalomból teljesítette, és a hatalmas késés ellenére nyolcadikként ért célba, tökéletesen demonstrálva, mire volt képes az akkori mezőnyben a Peugeot 405 T16. Vatanent ugyan kizárták a versenyből, a Peugeot mégis pezsgőt bonthatott a végén: honfitársa, Juha Kankkunen az előző évi 205 T16-ossal megnyerte élete első Párizs-Dakar raliját.

A kudarc nem hagyta nyugodni Vatanent, aki kapva kapott a lehetőségen, hogy egy teljességgel új műfajban tegye próbára maga és a 405 T16 képességeit. A Peugeot módosította a raliautó futóművét, aerodinamikáját és motorhangolását, majd benevezte azt a világ legnevesebb hegyi felfutó versenyére: a Pikes Peak-i futamra. Noha a Dakar kéthetes próbatételével szemben itt mindössze tíz perc alatt vége a versenynek, az egymást követő hajtűkanyarok, a feneketlen szakadéktól pár méterre futó út, valamint a rajt és a cél közötti 1140 méteres szintkülönbség jelentett “némi” kihívást.

A versenyautó, amelyet a rajt előtt loptak el, és váltságdíjat kértek érte 3A bizonyítás lázában égő Vatanen és a 600 lóerős 405 azonban legyőzhetetlen volt, a pilóta új pályacsúcsot futva abszolút győzelmet ért el a Colorado állambeli hegyen; a második helyen pedig Juha Kankkunen végzett, bezárva a kört.

„Nehéz szavakba önteni, hogy milyen” – emlékezett vissza később Vatanen. „Ha a Dakarra fejlesztett 405-ös maratonfutó volt, ez egy sprinter. Egészen más dimenziókban mozog. Több mint 600 lóerő mozgat nem egészen 900 kilót. Négykerék-hajtás, négykerék-kormányzás. 10 másodperc alatt gyorsul 200 km/órára – ilyen lehet, amikor egy anyahajó katapultja kilövi a felszálló repülőgépeket! Az autóban nincs utasülés, de Jean Todt csapatfőnök ragaszkodott hozzá, hogy egyszer beüljön mellém. Megpróbált kapaszkodni, de amint ráléptem a gázra, eltűnt az utastér hátuljában. A Climb Dance videón hallható, amint a kuplunggal játszom. Erre a turbónyomás fenntartása miatt volt szükség. Ha visszakapcsolok, a négy kerék egyszerűen kipörgött volna. Egyszerűen túl sok volt az erő. A Pikes Peak évente egyszer van, az az egy alkalom azonban felülmúlhatatlan élmény.”

 

Vatanent minden bizonnyal vigasztalta a hegyi felfutón elért győzelme, az igazi elégtételt azonban az jelentette számára, hogy 1989-ben, majd 1990-ben ismét meg tudta nyerni a Dakart. Így a lehető legfényesebben búcsúztatta a Peugeot-t a világ legismertebb terepralijától, amelyen csak negyed évszázaddal később termett ismét babér a márkának.