A világ első tömeggyártású, futószalagon készült típusa a Ford T-model a korszak legegyszerűbben használható, mondhatni legmodernebb konstrukciója volt. De még így is némi gyakorlatot, és pár perces rituálét követelt minden egyes indítás, főleg az akkumulátor nélküli daraboknál, amelyeket kurblival lehetett életre kelteni.

“A T-modell bekurblizása előtt a gyújtást kézzel kellett beállítani (az előgyújtást levenni), máskülönben a motor „visszarúgott” volna. A kézi indítókart nagy odafigyeléssel kellett használni, úgy hogy a hüvelykujj a többivel azonos oldalon legyen, mert a visszarúgás a hüvelykujjat akár le is szakíthatta.

A legtöbb T-modellen a gyújtás késleltetése a hűtő alatt található tokos huzal segítségével volt megoldható, amit bal kézzel lehetett működtetni. Ezt még a motor beindítása előtt meg kellett tenni, majd egy gyors mozdulattal az indítókart jobbra meg kellett forgatni.

A sikeres beindításhoz elég volt pusztán egy erőteljes, felfelé rántással fél fordulatot megtenni az indítókarral. Ez a gyors indítás a motor kis lökettérfogatának és alacsony sűrítésének volt köszönhető. Azonban a kocsi egyik nagy hibája az volt, hogy az előgyújtás és egyéb szabályozó karok pontos beállítása mellett is megesett néha, hogy beindításkor magától elindult az autó, akár balesetet is okozva.” – Wikipedia.com

Az elektromos indítómotor és az üzembiztos, nagyobb teljesítményű akkumulátorok elterjedésével a kézi indítás szép lassan kikopott, a pepecselés azonban maradt. 

A karburátorral szerelt autóknál a manuális szivató kezelése az indítási procedúra része maradt egészen a kilencvenes évekig. A keveréket dúsító-szegényítő kar helyzetének eltalálása része volt a motorindítás mágikus élményének, az autóvezetőnek ismernie kellett saját gépét, figyelni a hőmérsékletet, magyarul ráérezni a dologra. 

Amikor ez is eltűnt már csak az indítókulcs elfordítása maradt, ami egy kezdő sofőrnek még mindig lehetőséget adott a hibalehetőségre. Be kell nyomni? Nem kell benyomni? Meddig fordítsam el? Ha már recseg, akkor elengedhetem? 

Ezekről mesélhetnének az autós iskolákban szolgáló tanulókocsik. 

A kétezres évek közepétől viszont a kulcsok is kezdtek eltűnni, megjelent a jeladó kártyával kombinált nyomógombos megoldás. Ezeknél már tényleg egyetlen mozdulat a motor életre keltése, a központi zár magától old, a kártya maradhat a zsebben, csak a Start-stop gombot kell megnyomni.

Sőt, a Volkswagen legújabb elektromos típusa, az ID.3 esetén már azt sem. Az autóba ülve elég a fékpedált megnyomni, és máris életre kelnek a fedélzeti rendszerek, a menetválasztó kart D-állásba helyezve pedig már csak a fékpedált kell felengedni, és az autó indul is. 

Tehát a több perces, veszélyes, fizikai megterhelést is jelentő indítástól eljutottunk odáig, hogy egy ujjal sem kell hozzáérnünk a járműhöz. De vajon jót tett ez a határtalan mértékű kényelem? Tudunk kötődni egy tárgyhoz, amit bottal sem kell megpiszkálni ahhoz, hogy működjön?

Kapcsolódó címkék: motorindítás retro történelem