Az 1967-es Ford Mustang GT500-as valóságos legendává vált a Tolvajtempó című film után, melyben csak Eleanor néven emlegették. Tizenegy járművet készítettek a felvételekhez és ezek közül csupán három darab élte túl sértetlenül a forgatást.

 

A Woodworking Art kézművese három hét alatt készítette el az autó kicsinyített mását fából. A mini replika a legapróbb részletekig kidolgozott, egészen elképesztő például az, ahogy az abroncsok mintázatát kivési a művész.

 

A Tolvajtempó egy 1974-es film újraforgatott változata. Érdekessége, hogy az eredeti filmben egy 1973-as Ford Mustang szerepelt, tehát az új verzióban, amelyet a Disney forgatott, korábbi modellt használtak. A közhiedelemmel ellentétben az Eleanor elnevezés az eredeti film ötletgazdájának (aki producer és kaszkadőr is volt egy személyben), Toby Halickinek a fejéből pattant ki; jogutódjai sikeresen be is perelték a Shelbyt, amikor a 2000-es film sikere nyomán Eleanor kiteket kezdett kínálni régi Mustangokhoz.

Az Eleanor (az eredeti és az új egyaránt) a filmtörténet egyetlen olyan ismert autója, amely “saját maga” megjelöléssel stáblistán is szerepelt.

De ha jobban szétnézünk a Woodworking Art YouTube-csatornáján, akkor találhatunk még néhány finomságot, mint például a 2020-as F1-es Ferrarit, vagy a Bugatti Chiront.

 

 

Forrás: Woodworking Art