“Az iskola kezdés alkalmából, és a mobile.eu jóvoltából, Pénteken, szeptember 4.- én, délután 16 órakor kisorsoljuk ezt a csodálatos BMW X6 os terepjárót” – írja a Szeretlek Magyarország (nem az, ez egy másik, átverős oldal) nevű Facebook-oldal legfrissebb posztjában.

Kőkemény átveréssel indítja az iskolakezdést ez a Facebook-oldal 1

A cikk élesítésének pillanatában a lájkok száma 1200, a megosztásoké pedig 1500 felett van.

A bejegyzés állítása szerint nincs más dolgunk, hogy megnyerjük ezt a csodás bajor masinát, mint lájkolni a fent említett Facebook-oldalt és megosztani a képen látható bejegyzést. Az emberek pedig osztanak, lájkolnak, mintha nem lenne holnap, és sokan még kommentben is beírják: “osztva, lájkolva”. Biztos, ami biztos alapon, ezen már ne múljon.

A legtöbb “Játékos” ekkor már dörzsöli a tenyerét, szinte a zsebében érzi az X6 slusszkulcsát és ahogy a haverokkal három-öt sör között el szoktunk ábrándozni azon, hogy mihez kezdenénk a lottónyereménnyel, úgy képzelik el ők is, hogy begurulnak a BMW-vel a suli elé, a kölkök kipattannak az autóból és még egy puszit hátra dobva odakiabálnak: “akkor délután időben gyertek értünk”.  Ezen a ponton apa már pattintott egy doboz sört és elégedetten dől hátra: igen, jön az új autó, mindent megtettem, még kommentet is írtam (931 sorstársammal együtt), a képlet tökéletes…

 Nagyon nem szeretném elrontani ezt az idilli képet, de kénytelen leszek: kedves Játékosok, ez egy hatalmas ÁTVERÉS (ahogy az oldal összes többi bejegyzése is)!

Hiába ment a lájk, hiába osztottad meg a bejegyzést és  főleg hiába a betonbiztos komment, itt bizony szeptember 4-én nem BMW X6-ost fognak sorsolni az oldal kezelői, hanem pukkantanak egy pezsgőt, hogy néhány nap alatt ismét behúztak több ezer lájkolót az oldalra teljesen ingyen. A lájkodat és a figyelmedet pedig a jövőben úgy értékesítik, hogy eladják a Facebook-bejegyzéseiket más cégeknek, megint valami kamu szöveggel, mint például ez, ahol egy turisztikai oldalt reklámoznak.

Miért kamu? 

1.- Nézzük meg az oldal névjegyét. Egy hivatalos oldalnak bizony szépen ki van töltve minden adata, és ha a megadott elérhetőségek bármelyikére rápróbálsz, akkor szinte biztos, hogy kapcsolatba tudsz lépni velük. A Vezess névjegye például így néz ki a Facebookon, ellentétben a Szeretlek Magyarországéval, ami így:

Kőkemény átveréssel indítja az iskolakezdést ez a Facebook-oldal 2

Ennyi a névjegyük…

2.- A fehér BMW X6 M50d-ről készített fotó egy Wikipedia-felhasználó saját képe, amelyet 2017 novemberében készített, szóval még véletlenül sem a nyereményautó látható a képen, viszont azt nem írták oda, hogy a kép csupán illusztráció. 

3.- Ha már játszottunk, lájkoltunk, osztottunk, akkor figyeljük az eredményt, hogy kié lesz a nyeremény. Elvileg szeptember 4-én sorsolnak, amihez minimum egy háromfős sorsolási bizottság kellene (de a közjegyző sem kizárt), plusz sorsolási jegyzőkönyvet is kötelesek készíteni a magyar törvények szerint. Arról nem is beszélve, hogy részletes játékszabályt is meg kellene osztaniuk a játékosokkal. Mindenképp fel fogjuk venni a kapcsolatot az oldallal, a nyertes közzététele után, és kérni fogjuk a hitelesített sorsolási jegyzőkönyvet.

4.- A posztban említett “mobile.eu” domain név (akiknek a jóvoltából kisorsolják az autót) Európa egyik legnagyobb használtautós-oldalának tulajdonában van, akik ebben a formában egész biztos, hogy nem adnák a nevüket egy ilyen nyereményjátékhoz. És azt sem árt tudni a Mobile-ről, hogy ők nem autókat árulnak, hanem egy online  piacteret üzemeltetnek, ahol az eladók és vásárlók találkoznak.

5.- A játék posztja tele van helyesírási hibákkal. Egy olyan szintű cég marketingosztálya, ahol X6-os BMW-t sorsolnak ki, tuti nem engedne ki egy bejegyzés a hivatalos Facebook-oldalára ennyi hibával.

6.- Végül a legfontosabb: ha valaki csak annyit kér egy kb. 20 milliós autóért, hogy ossz meg egy bejegyzést és lájkold a Facebook-oldalát, az legyen már gyanús!

Ha szerinted is ordas nagy kamu a nyereményjáték, akkor jelentsd a Facebooknak a posztot, hátha végre eltávolítják ezt az oldalt a világhálóról!

Kőkemény átveréssel indítja az iskolakezdést ez a Facebook-oldal 3

Szerinted is kamu?
Igen, méghozzá nagyon nagy!
87% (514)
Nem tudom...
0% (3)
Nem az, én játszottam, most tuti nyerni fogok!
13% (74)
Forrás: Facebook