1981-ben nyerte első világbajnoki címét a Peugeot és ezzel a lendülettel be is jelentették, hogy új versenyautó fejlesztésébe kezdenek. “Az autót 1983-ban bemutatjuk, 1984-re homologizáljuk, és 1985-ben megnyerjük vele a rali világbajnokságot.” – jelentette ki a Peugeot Talbot Sport csapat igazgatója, Jean Todt. Akkor ő már tudta, hogy ennek a versenyautónak egy olyan autó adja majd az alapját, amit a közönség még nem ismer: a 205-ös Peugeot.

Sokan kétkedve fogadták a kijelentést, de a Des O’Dell csapata által fejlesztett 205 T16 két évig verhetetlen volt a B csoportban. 13 győzelem mellett 1986-ban és ’86-ban is megszerezték az egyéni és konstruktőri világbajnoki címet. Olyan pilóták ültek a 205 T16 kormánya mögött, mint Ari Vatanen, Bruno Saby, Timo Salonen vagy Juha Kankkunen.

Az amerikai milliomos Peugeot 205 T16-osa 1
Az amerikai milliomos Peugeot 205 T16-osa 2

Az amerikai milliomos Peugeot 205 T16-osa

Az amerikai milliomos Peugeot 205 T16-osa

Az amerikai milliomos Peugeot 205 T16-osa 37
Az amerikai milliomos Peugeot 205 T16-osa 38
Az amerikai milliomos Peugeot 205 T16-osa 39
Az amerikai milliomos Peugeot 205 T16-osa 40
Az amerikai milliomos Peugeot 205 T16-osa 41
Az amerikai milliomos Peugeot 205 T16-osa 42
Az amerikai milliomos Peugeot 205 T16-osa 43
Az amerikai milliomos Peugeot 205 T16-osa 44
Az amerikai milliomos Peugeot 205 T16-osa 45
Az amerikai milliomos Peugeot 205 T16-osa 46
Az amerikai milliomos Peugeot 205 T16-osa 47
Az amerikai milliomos Peugeot 205 T16-osa 48
Az amerikai milliomos Peugeot 205 T16-osa 49
Az amerikai milliomos Peugeot 205 T16-osa 50
Az amerikai milliomos Peugeot 205 T16-osa 51
Az amerikai milliomos Peugeot 205 T16-osa 52
Az amerikai milliomos Peugeot 205 T16-osa 53
Az amerikai milliomos Peugeot 205 T16-osa 54
Az amerikai milliomos Peugeot 205 T16-osa 55
Az amerikai milliomos Peugeot 205 T16-osa 56
Az amerikai milliomos Peugeot 205 T16-osa 57
Az amerikai milliomos Peugeot 205 T16-osa 58
Az amerikai milliomos Peugeot 205 T16-osa 59
Az amerikai milliomos Peugeot 205 T16-osa 60
Az amerikai milliomos Peugeot 205 T16-osa 61
Az amerikai milliomos Peugeot 205 T16-osa 62
Az amerikai milliomos Peugeot 205 T16-osa 63
Az amerikai milliomos Peugeot 205 T16-osa 64
Az amerikai milliomos Peugeot 205 T16-osa 65
Az amerikai milliomos Peugeot 205 T16-osa 66
Az amerikai milliomos Peugeot 205 T16-osa 67
Az amerikai milliomos Peugeot 205 T16-osa 68
Az amerikai milliomos Peugeot 205 T16-osa 69
Az amerikai milliomos Peugeot 205 T16-osa 70
Fotó megosztása:

Bár az autó külseje hasonlít egy 205-ös Peugeot-ra, valójában egy igazi szörnyeteg. A T16 ugyanis kétüléses, középmotoros és összkerék-hajtása van. A 960 kilogrammos autót 1,8 literes, négyhengeres turbómotor hajtja. 1,5 baros töltőnyomással könnyen 400 lóerő körüli teljesítményre húzták.

Jon Woodner, a tehetős amerikai ingatlanfejlesztő és motorsport kedvelő személyesen Des O’Delltől rendelte meg a T16-osát. Woodner nem a 200 darab utcai autó egyikére pályázott, hanem a versenygépre, mert ő nem az a fajta mágnás volt, aki hatalmas garázsában nézegette a felhalmozott ritkaságokat. Az autót kifejezetten versenyzésre vásárolta, ahogy korábban is rengeteg gép fordult meg a kezei között.

Az amerikai milliomos Peugeot 205 T16-osa 71

Több alkalommal indult európai futamokon, amerikában pedig az SCCA rendezvényein. Utóbbin nyert is 1972-ben egy MG Midget-tel. Nem csak pénze volt, de sokan tehetséges pilótának is tartották.

1984-ben készült el az autó az angliai Peugeot Sport műhelyében és Jon Woodner nagy reményeket fűzött hozzá, hogy az összkerekes géppel szintet tud lépni az SCCA-futamokon. Az S0007 alvázszámú Peugeot decemberben már versenyzett, utána pedig egy évig állt. Az üzletember egyszerűen nem tudott időt szakítani a használatára.

Az amerikai milliomos Peugeot 205 T16-osa 72

Jól sikerült a pihenő, mert 1986-ban hét ralira is benevezett, ebből öt alkalommal a dobogón zárta a hétvégét. Decemberben az Olympus Rally a WRC naptárába is bekerült, ezért az autó gyári támogatással futott. 1987-ben három dobogós hely, a következő évben pedig kategóriagyőzelem lett a 205 T16-osé. Nem sokkal később Jon Woodner életet vesztette egy repülőgép balesetben.

Woodner özvegye sokáig megtartotta az autót, később viszont több tulajdonos is következett a T16-os életében. Szerencsére mindannyian értő és az autót használó emberek voltak, ezért ma is versenyképes a gép. A Silverstone Auctions becslése szerint közel 120 millió forintnak megfelelő összeget is adnak majd érte.

Az amerikai milliomos Peugeot 205 T16-osa 73