Baj sem történt, büntetés sem érkezett, a fekete Saab sofőrje mégis úgy érezte, nyilvános levélben kell bocsánatot kérnie a kihágásért. A “Győrben közlekedünk” Facebook csoportban megjelent bejegyzés tanulsága szerint, egy autós ezt a közösséget kérte meg a levél közlésére. A sofőr ezekkel a sorokkal enyhített furdaló lelkiismeretén:

Ma 10:30 körül a kórháznál a Meki felől jött át a zöld jelzésen három gyalogos, akik megállásra kényszerültek, mert átmentem előttük a piroson. Az az igazság, hogy háromszor egymás után hívott az egyik barátom, gondoltam, hogy baj van, így felvettem a telefont, röviden csak annyit, hogy egy súlyos balesetről számolt be. Eléggé sokként ért a hír, egyszerűen nem is tűnt fel, hogy nekem van piros, csak amikor már áthajtottam rajta. Szeretnék tőlük ezúton is elnézést kérni mind a piroson való áthajtásért,mind a telefonálásért.

Direktbe a piroson való áthajtás soha nem fordult még elő velem korábban, ezek után sem fog. Nem akarok mentségeket keresni, én voltam a hibás, tényleg nagyon sajnálom a dolgot, nagyon örülök, hogy ők velem ellentétben figyeltek, így nem lett baleset. Ha az illető társaság jelentkezik a posztom alatt, vendégeim egy kávéra és egy személyes bocsánatkérésre is.

Továbbá mindenki mástól, akit érintett az eset, vagy látta, szintén elnézést kérek, nekem úgy tűnt, mást nem veszélyeztettem! Hálás vagyok, amiért helyettem is figyeltek, a mutogatás pedig teljesen jogos volt.

Üdv: a Fekete Saab-os“.

Pedig az általános reakció, az “ott sem voltam”, “mindenki csal, én miért ne tenném”…satöbbi. Jó érzés az ellenpéldát is olvasni, a hibát beismerni nem szégyen, bocsánatot kérni pedig végképp nem az.

A kommentelők is értékelték a gesztust:

“Nem lett baj a sok “ ha az lett volnát” meg hadjuk már az megy a sok gyepes magyarnak , bocsánatot kért az nem magyar szokás. Hős nem vagy de normális Ember az vagy. Tisztelet”

“Hős nem vagy, de korrekt a bocsánatkérés. Hős akkor leszel, ha bemész a rendőrségre, és kéred a bírságot a piroson áthajtásért, és a kézben tartott telefonért. Név nélkül bevallottál minimum 3 szabálysértést, tedd meg névvel is, és akkor hős leszel!”

Forrás: Facebook
Kapcsolódó címkék: Facebook levél piros Saab