Több kisebb műhely is foglalkozik komoly átalakításokkal, Porsche modellekre is rengetegen szakosodtak és most újabb taggal bővült a kör, mégpedig a kaliforniai Gunther Werks nevű céggel, akik 993-as Porsche 911-esből készítenek bitang gépet. Az első három autót már idén átvehetik tulajdonosaik, akik nem kevés pénzt hagynak a kasszánál a módosított 911-es fejében.

Peter Nam, a Gunther Werks vezetője elmondta, hogy csupán 25 példány készül a 400R-ből, de azok mindegyike teljesen egyedi darab lesz. A külső és a belső mellett a leendő tulajdonosok olyan paramétereket is megadhatnak, mint a kormányzás vagy a rugózás hangolása. Minden tökéletesen olyan lesz, amilyennek a kedves vevő szeretné. A Gunther Werks 911-ese közel 150 millió forintnak megfelelő összegbe kerül és ebben még nincs benne az alapot adó autó ára.

Ennek fejében a teljes egyediség mellett új karosszériaelemeket kap az autó, áttervezték a lökhárítókat és masszív hátsó spoilert kap a 993-as. A belteret bőr, alcantara és karbon borítja. Utóbbit nagy mértékben használták a hátsó ülések helyett. A motortérben a 3,6 literes, léghűtéses, hathengeres boxer helyén már 4 literes verzió található kereken 400 lóerővel, ahogyan azt a 400R típusjelzésből is sejthetjük.

Dögös Porsche 911-est varázsolnak a 993-asból 150 millióért 2Dögös Porsche 911-est varázsolnak a 993-asból 150 millióért 3